Szombaton azon örömteljes kötelességünknek tettünk eleget, hogy az első barcsi szépségversenyt mentünk megnézni, és egy kicsit azért dolgozni is ott. Volt értelme nekiállni a szervezésnek, azt mutatta az is, hogy egy egész utcát foglaltak el a közönség autói, és úgy rendesen tele is volt a lelátó a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokban. Ha már lúd, legyen kövér alapon nem csak felnőtt női kategóriát írták ki, hanem a női nem öt korcsoportban képviseltethette magát, a fiúk közül viszont csak az egészen ifjak versenghettek. Ismerve egy ilyen rendezvény háttérmunkálatait, le a kalappal a két főszervező, Vukic Horváth Korinna és Túróczi Anita előtt az összehozott produkcióért!
A sok táncos és zenei produkcióval tarkított esemény szakavatott zsűrije – mint például Dundika modellként, illetve Kállai Miklós és Posza Róbert fotóművész urak - az alábbi eredményeket hozta ki az adott pontszámok alapján:
Gyermek korosztályban:
1. helyezett: Fenyvesi Hanna
2. helyezett: Fülöp Dzsesszika
3. helyezett: Fuisz Emese
különdíjas: Mészáros Lili
Lurkó korosztályban:
1. helyezett: Konkoly Virág
2. helyezett: Mógor Dzsenifer
3. Pápics Lilla
Tini korosztályban:
1. helyezett: Csepedi Lilla Fanni
2. helyezett: Vasic Tihana
3. helyezett: Konkoly Kimberly
Felnőtt korosztályban:
1. helyezett: Rotter Marietta
2. helyezett: Kovács Judit
3. helyezett: Csikós Hédi Bianka
Érett korosztályban:
1. helyezett: Szakos Csilla
2. helyezett: Lakatos Rita
3. helyezett: Kovácsné Varga Hajnalka
A közönség szavazatok alapján a verseny különdíjasa: Dudás Klaudia
Online szavazás eredményeként a legszebb arc: Hartmann Ágnes
Fiúk:
1. Vida Áron
2. Mohácsi Máté
3. Derdanecz Ákos
különdíjas: Szabó Larion Rómeó
További információkat találtok a verseny honlapján, illetve lehet véleményt mondani a fórumban, vendégkönyvben is: itt!






Mire gondolsz? Szólj hozzá te is!