Ezt a cikünket a Fonyód Szépe 2009 verseny nyertesének szenteljük, aki nem csak a “kora” miatt magasodott a mezőny fölé, de személyében egy olyan lányt – reméljük nem veszi sértésnek a “lány” jelzőt – ismertünk meg, aki már régóta ismert, csak amikor ő azzá vált, a vele most egy mezőnyben szereplő lányok jelentős része még iskolái kezdetén járt. Valószínűleg nem csak mi lepődtünk meg, amikor bemutatkozáskor elmesélte, hogy az 1996-os Atlanta-i olimpiai tornászválogatott tagja volt, illetve még 1998-ban Európa bajnoki címet is szerzett. Elmondása szerint mostanra érezte úgy, hogy “megérett” a szépségversenyzésre, és szerette volna egyrészt kipróbálni magát ebben a műfajban, másrészt megmutatni, nem feltétlen alultáplált és csenevész tinilányok a tornászok mind. Hogy ez mennyire sikerült neki, azt mi sem bizonyítja jobban, mint győzelme, amely bár sokakat meglepett, azt kell mondjuk, megérdemelt volt. Valószínűleg fiatalabb versenyzőtársai közül némelyeket talán frusztrálhatott a tudat, hogy majd’ 10 évvel idősebben tökéletesen karbantartott testtel, hihetelenül magabiztos, mégis elragadó megjelenéssel nemhogy bizonyította, helye van köztük, de előttük is végzett a zsűri pontszámai alapján.
Az alábbiakban néhány videofelvételt gyűjtöttünk össze még aktív élsportolói pályafutásából, különféle versenyszámokban. Érdekes és izgalmas érzés volt megnézni őket, hiszen szinte alig ismernénk rá a még filigrán kislányból időközben igazi nővé “érett” hölgyre. Ugyanakkor roppant felemelő érzés is, hogy egy olimpikont tudhattunk a versenyzők soraiban, az pedig a legjobban megsüvegelendő, ahogy ezt kezelte. Teljes mértékben hozzászoktunk, hogy akadnak viták, nézeteltérések egy szépségversenyen a jelentkezők közt, vannak összetartóbbak és olyanok, akik allűrökkel idegesítik a szervezőket – az esetek többségében minden alap nélkül. A mostani versenyt végig testközelből szemlélve viszont kijelenthetjük, hogy egyvalakire ez biztosan nem volt jellemző, mégpedig rá. Nemzetközi szinten is sikeres sportolóként, a Békés-megyei tornász szakosztály ügyvezető igazgatójaként valószínűleg sokkal jobb szervezést és körülményeket látott már, mint, amit itt tapasztalhatott, mégsem hallottunk tőle egyetlen halvány megjegyzést sem ezzel kapcsolatban, ellenben, amikor gyakorlás volt, példamutató hozzállással viszonyult a feladathoz. Ezért persze nem járt plusz pont, de mint lányokkal sokat dolgozó valaki, egyből arra gondoltam, ha minden, nálunk fotózáson megfordult lány is ilyen mentalitású lett volna… A jövőben egyébként jó eséllyel lesz szerencsénk őt a későbbiekben még látni itt, ugyanis a Girls’ Club egyik különdíjasa is volt a mezőny négy másik tagjával együtt.
És most nem szaporítanánk tovább a szót, következzen egy kis Varga Adrienn tornász-videó koktél a múlt évezredből! Még kimondani is furcsa ezt: Múlt évezred!
Kedves Adrienn!
Remelem olvasod az oldalt: szeretnek Gartulalni es csak sajnalni tudom, hogy hozzank nem ertel el juni 20.-an. De remelem a kozeljovoben talalkozunk, hisz ha minden igaz fognk egyutt dolgozni
Erik!
Neked koszonom a beszamolot, imadlak olvasni, es faj a szivem, h nem lehettem ott
…..Viszont ami kesik nem mulik, szeptember 12-en sok szeretettel varlak “lefele”
remelem Klaudia illoen meghivott 
A cikkekkel kapcsolatban koszonom a figyelmessegedet!
puszi:k
Korinna drágám, beírom a naptárba, hogy 12-én a tied leszek
Elsőként én is gratulálok Adriennek!!!
Másodízben pedig köszönet Eriknek az összefoglalókért,
szerintem nem csak a magam nevében!!!!
Még elpirulok
Gabor kedves csak ismetelni tudlak en is:)
12.-vel kapcs, ez nem jon ossze…. risztelni kell, Klaus negyed evszazdos en meg ven liba leszek, szoval ha nem banod kettonkke leszel
Egyebkent Adriennel kapcs van egy jo kis szofordulat……..ismeritek ti is a ” Jo a szeren”…..hat egy lany vegre tenyleg jo a szeren.
Minden elismeresem! 10 evig uztem en is a sportot, de egy gerincserules kozbeszolt, de elmeny volt latni a videokat! Koszonet erte!
Bár nekem is akad gerincsérülésem, de igyekszem kettőtökkel is elbírni