Az utóbbi jó fél évben gombamód szaporodtak a különböző modell közösségi site-ok, leginkább az úgynevezett “ning”-es oldalak. Régebben is volt rengeteg modell adatbázis oldal, de ezek felépítése mára elavult, továbbá a nyújtott szolgáltatásaik is eléggé elmaradottnak tűnnek mai szemmel nézve. Nem csoda tehát, hogy a sokkal interaktívabb használatot lehetővé tévő közösségi oldalak nagyon gyorsan elterjedtek, mondhatni, mostanra lefedték a “piacot”. Kicsit sorbavennénk őket, hogy nagyjából melyiken mire is számíthatnak az oda esetleg regisztrálni szándékozók. Az általunk említett oldalakon már régóta jelen vagyunk valamilyen formában, illetve van, amelyiken csak voltunk, de ennek okairól majd a továbbiakban mesélnénk. Valamelyest azok az “érdekességek” is ihlették ezen összefoglalónkat, amelyeket ott tapasztaltunk az elmúlt időkben.
Kezdjük az elsővel, amely valószínűleg a legrégibb ning-es portál a témában: Modellonline
Meglehetősen az indulás után küldött egy meghívót egyik fotós barátunk az akkor még “akt, glamour és fashion modellek és fotósok közösségének” aposztrofált igen ígéretesen induló oldalra. Igen gyorsan szaporodtak a tagok, és elég komoly szakemberek is tiszteletüket tették, valamint aktívak is voltak. Egyik ilyen számunkra is kedves és nagy tiszteletben tartott tag volt például Szipál Péter fotográfus, aki már családi tradícióként híressé vált a tengerentúlon is, és egy ideje ismét itthon folytatja munkásságát. Minden oldal kezdő szakaszában zajlik a legaktívabb élet, amikor a tagok ismerkednek egymással, kicsit igyekeznek “nyomot hagyni”. Erre az első életciklusára az oldalnak eléggé rányomta a bélyegét egyfajta fashion-lobby, amely leginkább azt takarta, hogy a kimondottan divatmodellek – néhol kissé arrogánsan – forszírozták, hogy például akt- és erotikus modellek ne hívják magukat modellnek, mert ez számukra roppant hátrányos. Végül addig-addig hangoztatták az őket ért “sérelmeket”, míg az oldal üzemeltetői helyt adtak követeléseiknek. Nem sokkal később aztán a glamour kezdte szúrni a szemüket, merthogy abba is belefér alkalmasint némi akt jelleg, így végül megmaradt tisztán fashion modelloldalnak. Igaz, azóta nem annyira pörög az élet ott szerintünk, de legalább sokan látják az esélyt rá, hogy ott valahogy a divatból ma Magyarországon megélő igen szűk csoport közelébe férkőzhessenek.
Épp tegnap néztünk körül ott, hogy van-e valami érdemi újság, és érdekes módon egy olyan felhívásra találtunk, amelyben félakt TFCD fotózáshoz kerestek modelleket. Meg is jegyeztük, hogy elég vicces ezt itt olvasni, ahonnan tűzzel-vassal irtották ki az aktmodelleket, de a megjegyzésünket mára törölték a roppant következetes adminok. A felhívást nem…
Második “érdekes” modell gyűjtőportál: Startmodell avagy Modellbázis
Nem sokkal a Modellonline után lépett a színre, egy aztán nem sokkal létrejövő harmadik portál létrehozóinak munkája nyomán. Pontosabban hárman alapították, de mára egyikük sincs már az oldal lényegi vezetésében. Ketten közülük ráadásul igen gyorsan kikerültek onnan, lévén harmadik társuk amolyan meglepetésszerűen elvette az admin-jogaikat, és egy laza puccsal magához ragadta az irányítást. Ezt követően ők ketten létrehozták az eggyel ezután következő modelloldalt, de arról majd később. A site inenntől kissé konzervatív stílusban, de kultúráltan növekedett, a Modellonline-tól eltérően teret hagyott a fashion-ön kívül egyéb irányzatoknak is, főként az amatőrebb jellegű modelleknek és fotósoknak. Ezt pedig a legkevésbé lekicsinylőleg mondjuk, hiszen akár a magunk stílusát is odasorolhatjuk. A lényeg, hogy egy elég jó közösség alakult ki, aktív élettel, és változatos tagsággal.
Nem sokkal ezelőtt újabb váltás történt az oldal irányításában, a korábbi puccsista átadta a helyét az egyik adminjának, aki aztán vasmarokkal ragadta magához a gyeplőt. Előbb egy admint leváltott, majd mára további két admin adta be “felmondását”, mert nem tudnak azonosulni azokkal az elvekkel, ahogy az új irányítás kívánta az oldalt kordában tartani. Ez persze szívük joga… Az egyik ilyen elv az oldal “pornótlanítása” volt, ami több okból is megmosolyogtat bennünket. Legfőképpen, mert sosem volt semmilyen pornográf jellegű kép az oldalon, és ha lett volna is feltöltve a tagok által, legfeljebb törlik, esetleg a taggal együtt, ha nem ért a szóból. Illetve, egy-kettő mégiscsak van, amit viszont nem a tagok töltöttek fel, hanem a “központi irányítás” úgymond. Konkrétan csipesszel széthúzott női nemi szervet ábrázoló kép (ld. itt mellettünk kicsiben). A szexipar képviselői elleni keresztes hadjárat kezdődött azzal, hogy figyelmeztetés nélkül lapátra került jópár ember, akik vélhetően kapcsolatban álltak a pornó bármely műfajával, mint például Photocross a Cross Modell Agency vezetője, aki egyébként nem semmiylen formában nem propagálta a pornót az oldalon, és ahogy mi sem, főként, mert a Girls’ Club szigorúan 18 éven alattiaknak szól, ehhez igazodó tartalommal. Mindenesetre, többekhez hasonlóan mi is a “persona non grata” listára kerültünk, mert hátha megpróbáljuk a modelleket a sötét oldalra csábítani… Aztán később kaptunk egy érdekes tartalmú mail-t az oldal adminjától, aki még ekkor sem vállalta névvel magát:
“Kedves érintett Tagok!
(Erik, mivel csak neked volt mail címed az oldalon, kérlek értesítsd a többieket). Az oldalon profilváltás folyamata zajlik, szeretnénk befektetőket találni, de nem akarunk megválni tizennyolc alatti modelljeinktől sem. Ezért a későbbi lehetséges konfliktusok megelőzése érdekében, néhány tagunktól megválunk, kérjük, ne tekintsétek ezt személyes ellenszenvnek, vagy rosszindulatnak, de ti talán még jobban tudjátok, ha egy oldalra a porno gyanúja bármilyen formában rávetül, a befektető fejvesztve távozik és viszi tovább az oldal rosszhírét. Ennek megelőzése érdekében szüntetjük meg tagságotokat, itt a startmodel-en. Nem ragadunk ki idézeteket, és nem mellékelünk véleményeket, de fogadjátok el, h. többen is elmentek, értetlenkedtek, vagy távozással fenyegetőztek, a fentiek miatt.
Köszönjük megértéseteket, üdvözlettel: admin csoport”
Fenti mail figyelembe vételével még sokkal szórakoztatóbb a tény, hogy eztán az adminok pótlására felkért egyik modellként regisztrált tag, Tianna lett. Nem az ő személye vicces ebben a pozícióban, hanem az, hogy épp a múlt hétvégi Erotika Parádés szerepléséről töltött fel fotót az oldalra, ami valljuk meg, mégiscsak közelebb áll a pornóhoz, mint akár a Girls’ Club. Ekkora logikai bakik után tökéletesen meg tudjuk érteni Kállai Miki fotós kollegánkat, aki az egyik “renitens” admin volt, hogy nem kívánt a továbbiakban ebben tevőlegesen részt venni. Ide igazán jöhetne a szállóigévé vált idézet: “Ezt elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon!”
Egyébként, ha valaki olyan légkörre vágyik, ahol nyugodtan gratulálgathat a másiknak, meg következmények nélkül jelölgethetik egymást barátnak orrba-szájba, itt a helye! Csendes, nyugodt, és érdekfeszítő, mint egy nyugdíjasotthon teadélutánja. Legalábbis mostanában…
Továbbhaladva időrendben, a fentebb már említett két úriember, Posza Róbert és Juhász Gábor létrehozták a Balatoni csajok közösségi oldalát, amely valóban az akt, glamour és fashion kedvelőinek nyújt közösségi teret, és ez biztosan így is fog maradni, nem lesznek olyan felsőbb ráhatások nem létező befektetők részéről, akik néhány cici miatt fejvesztve menekülnének az oldalról. Ennek megfelelően egy szabadabb elvek mentén működő és kevésbé túlszabályzott modelloldallá vált, amelyen ugyanúgy elférnek békésen egymás mellett a középkorú háziasszonyok, mint a tehetséges tinik. Nyilván, ők nem keverednek bárminemű aktfotózás közelébe sem, mint ahogy ez történt a legutóbbi közös szervezésű sellyei modelltábor alkalmával, ahol olyan “pornógyanús” egyének fotóztak 13-16 éves lánykákat, mint a fentebb említettek, illetve jómagam a Girls’ Club létrehozója, Mammel Erik. A liberális irányt a továbbiakban is igyekszünk mind itt, mind ott megőrizni.
Szintén hozzánk közel álló közösségi oldal a Glamourfotó, amely elsősorban a glamour stílus kedvelőit van hivatott összegyűjteni, illetve azok egymásra találását elősegíteni. Az oldal létrehozójával, Kocsis Gyulával volt is egy valamelyest közös projekt, a Tiszaroff-i workshop, melyről be is számoltunk, és még fogunk is ott készült galériákat prezentálni modellekről. Az oldal, ahogy megalkotója is, szolid, allűröktől mentes, amolyan csendes kis közösség, viták nélkül. Aki szereti a nyugis miliőt, melegen ajánljuk.
Végül, de nem utolsósorban a Modellonline-on végzett aktmodellek elleni kereszteshadjárat után a már szintén említett Photocross kollegánk létrehozta a saját, kimondottan akt- és erotikus modelleknek, a műfaj iránt érdeklődő fotósoknak, szakmabelieknek szánt közösségi oldalát, az Erotikus Modell Közösséget. A név önmagáért beszél, és talán ez is oka lehet, hogy sok modell nem regisztrál be oda, mert bár a Modellonline-on jelen van fashion modellként, és jelentkezik azonnal TFCD félakt fotózásra, nyíltan felvállalni az erotikus modellkedést már ciki. Ez a téma is megér egy eszmefuttatást egyébként, de ne keverjük ide.
Fentiek fényében talán sikerült pár dolgot tisztáznunk mások számára, és áttekintést adni a jelenlegi magyar modellportálokon tapasztalható helyzetről. Reméljük, nem gázoltunk senkinek mélyen a lelkivilágába, de nem szeretnénk még véletlenül sem képmutatónak látszani.






Tény,hogy komoly problémákkal és széteséssel volt veszélyeztetve a startmodel…de valamiért a szívem csücske volt és szeretném ha maradna is!
Adminként nem vagyok hajlandó tovább ténykedni ott a történtek miatt,de mégis…nem szeretném ha tovább rombolódna az oldal és mint aktív tag,próbálom helyrehozni az “elkúrt” dolgokat…
Nem vagyok hajlandó pártoskodni se ott,se máshol!
Mindegyik oldalon vannak szerzett barátaim,mégha némelyik csak virtuális is…
Remélem minden oldalon nemhogy megtűrt,de elismert tag maradhatok!
Én a békességet szeretem,nem a rivalizálást.
Sajnos sokmindenben igazat kell adjak.
Legmélyebb tisztelettel mindenki felé:
Kállai Miki-volt admin
A masik lemondott admin en vagyok ez sem titok. De rajtunk kivul meg 2 admin tavozott sajat akaratbol. Viszont egy valamit kihagytal Erik, ez mind akkor bontakozott ki ilyen furcsara amikor az oldal nyitotta valt egy honapra! Nagyobb a felelosseg igy szerintem is, kiegeszitenem meg talan azzal, hogy tenyleg vezeto csere is tortent menet kozben, igy nem ehet konnyu azert a vezer dolga sem. Kaptam en is a pofamra, teljesen alaptalanul
de sebaj ezt lenyeltem, szemely szerint en igyekszem az energiaimat a szakmai fejlodesembe fektetni inkabb, igy csak abban vagyok aktiv ami esetlegesen ezt szolgalja. Viszont tanultam belole
es soha eletben nem lennek teljes jogu admin sehol 
A ti eltunetetesetek enegm is melyen sertett es oktalannak lattam, hisz azert nyilvan emlekszel ra az IQ light leanykakat azert csk mi harman osztottuk megfelelo szemszogbol
Mikihez hasonloan en is csak azt tudom mondani….legmeyebb tiszteletem
Pusz nektek!
Szerintem az oldal nyitottá válásának nem sok köze ven ahhoz, ami történt. Akiket az elmúlt hetek történései érintettek, Te, Miki és a “pornós bagázs”, már igen régóta az oldal regisztráltjai voltunk, és az ottani kommunikációnk sem változott amiatt, mert bárki bekukkanthatott. Jómagam pl. nem is tudtam róla, hogy nyitott, egészen múlt péntekig.
Máshol is történnek változások, mégis megy az szépen kultúráltan. A gond az, ha nincs meg a tolerancia a másik iránt. Érdekes, hogy mondjuk Ladányi Karcsival tök jól elvoltunk, pedig aztán két ellenpólust képviselünk az erotikus fotózással kapcsolatos véleményeinkben. Axx-al viszont ő sem jött ki, ahogy olvastam a kibannolások után.
Mielőtt bárki félreértené, nem az a baj, hogy ki lett vágva pár ember, hanem az a roppant vicces, ahogyan ezt végrehajtották. Ennyire ostoba és demagóg stílussal nem is találkoztam még hosszú internetes pályafutásom során. Mint két másik portál adminja viszont meg kell köszönnöm Axx-nak ezt a gesztust, mert a legkomolyabban mondom, csakis jót tett nekünk, úgyhogy csak így tovább
Lehet, hogy nalad a labda……, mert igazabol Ferency kollega aggodott ezeken, de o sem a pornot fikazta. Szoval a lenyeg az, hogy fugetlenul mindentol nem ertettem, sem az okkal sem az eljarassal. most viszont rohadt oszinte leszek: ezt le is irtam mar, az utolso csepp a poharban nekem Tia megjelenese volt, a szemelyisegevel nincs semmi bajom, de o volt az egyik akit Crossal osztottunk, viszonylag nyersen, abban temaban, h ki valo modellnek es ki nem, es hat azert nyilvanvalo h o, mint modell….haaat na mind1 ezen nem vitatkozom senkivel
, na szoval derult egbol villamcsapaskent Tia ott szerepelt a listan alattam, mint modell. Es ez volt a pont ahol tudtam, h nem kivanom, mert ha valaki veszi a faradsagot ez megnezi a kepeit, akkor azert az ematoroknek is szembetunik, h o minden csak nem modell, aztan ugy gondoljak, h jaj ha o modell ugyan megnem nezem en a fotost
Onzo dontes volt reszemrol, de ez engem mindenkeppen leminositett. Annak ellenere, h hangsulyozom, h egy drava melleki naiv muvesz vagyok 

Amit meg mondanek, en az egesz okkal oknelkul valo kirugdosas elott vettem a nyulcipot, tehat engem a felelosseg nem terhel, nyilvanvalo volt hova fog fajulni, fuggetlenul ettol nem vagyok senki ellen, sot Mikihez hasonloan inkabb epitenem, de pont ugy mindenhol mashol hajlando vagyok aktivizalni magam ha annak van ertelme
A masik meg ami megremitett: neklattam kritizalni, amihez meg nagyon em volt jogom……szoval ezert orulo, h egy vagyok a regisztralt 200 fotos kozul
Csodalkozom, hogy melle nem a Popo magazinos kepeket raktad be, szeritem ez volt a hab a tortan, mert ilyet feltolteni, hat istenbizony az ostobasag netovabbja
Plus valami:
igy megmarad nekem a fashion stb
erre valaszolnek:Te, Miki és a “pornós bagázs”, már igen régóta az oldal regisztráltjai voltunk, és az ottani kommunikációnk sem változott amiatt, mert bárki bekukkanthatott.
Nos erre azt mondanam, hogy bar teged ismerlek szemelyesen, de Stveet pl nem , de fuggetlenul ettol kedellek benneteket, mert nyiltak, oszintek vagytok e skesz, nekem ennyi eleg, es engem (oly sokszor kifejtttem csak senki nem tudja ertelmezni)maga az akt vagy akar a pornografia egyaltalan nem zavar, mert szerintem ezt i slehet, igenyesen sot kozonsegesseg mentesen is csinalni (nem is rossz otlet),,engem jobban zavar az, ha egy no pl vegig escortozza a vilagot itthon meg ‘starmodel’, mint egy oszinte, magat vallalo pornos! Na ezt nem ertik meg nalam sokan, igaz az escortot sem itelem el, de vallalja mindenki azt amit csinal. Fiuk ti pedig vallaljatok es ez tiszteletre melto, nem pedig szegyenletes. En orulok, h ismerlek benneteket! Fuggetlenul ettol azert igyekszem az erotikatol elhatarolodni, mint fotos, mivel azert en olyan melokat is vallalok, mint tablo vag yepp ovis fotozasok
Hát ez az Korinna, hogy az ilyen képmutató magatartástól hányok. Én személy szerint nem terelek senkit az erotikus modellkedés irányába, ha azt szeretné csinálni, és ezt komolyan is gondolja, onnantól lehet szó bármiféle együttműködésről. Egyébként meg a jövőben ez a “bort iszok, de vizet prédikálok” tendencia csak erősbödni fog, lévén egyre csökkennek a gázsik, míg a “diszkréten megkereshető” összegek nem annyira, vagyis az alternatíva egyre inkább kézenfekvővé válik
Úgy általában a modellek és fotósok gondolkodásmódjának tendenciális változásaival kapcsolatban is érik az agyamban egy eszmefuttatás, de azt majd egy külön cikkben prezentálom.
A korrektség kedvéért beidézem a Startmodel válaszát, amit megtehetett volna Ács Miki is itt. Csak szólunk Miki,nálunk nyugodtan, szólásszabadság van az oldalainkon!
“Mottó: „Azt mondják nálunk jó a munkahelyi légkör, de azért amikor nem látják, én néha mégis szellőztetni szoktam:)” (Ludas Matyi)
Szimpatikus Mammel Erik azon törekvése, hogy elfogulatlan elemzést óhajt írni egy olyan jelenségről, amiben több oldalról is nyilvánvalóan érintett. Mivel ez persze nem lehetséges, így neki sem sikerült, de a szándék akkor is becsülendő.
Érdeklődve olvasom, Kállai Miki által ajánlott írását, amiből kiderül h, minden oldal hibázik, kivéve az övékét. Az fasza.
Mikor mi kerülünk nagyító alá, rögtön szembetűnik pár csúsztatás és elírás. Igaz csúsztatásokra már „Monlájn”-nál is felfigyeltem. A nevünk helyesen Starmodel, egy l-el a végén, továbbá nem lett egyetlen admin sem általam leváltva, mind önként távozott. De leginkább az csengett furcsán, hogy oldalunk: „Csendes, nyugodt, és érdekfeszítő, mint egy nyugdíjasotthon teadélutánja. Legalábbis mostanában…”
Mindez a legkevésbé sem mondható el az oldalról. Korábban sem volt így, de némi iróniával fűszerezve a történteket elmondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben még a „falakból” is vér folyt, köszönhetően egy-két önkéntes provokátornak.
Örömmel nyugtáztam, h. már elődöm is „feka” volt nem csak én. Bár a sztoriban ott is van egy kis földcsuszam, de legalább nem érhet az a vád, hogy eddig minden szép és jó volt, amíg ez a „fasz” el nem „kúrta” de nagyon.
Örömmel nyugtáztam, h az érintettek létrehoztak egy színvonalas oldalt, „kimondottan akt- és erotikus modelleknek” és liberális elvek szerint működnek, -sikeresen! Gratulálunk, és sok sikert kívánunk hozzá. Utoljára mondom el, hogy az érintett tagok nem az általuk feltöltött képi anyagok miatt lettek letiltva, hanem befektetői igény indokolta. Továbbá nem vizsgáljuk melyik modell, mivel keresi kenyerét, amíg itt nem reklámoz pornótevékenységet, és nem ösztönöz rá másokat.
„Ekkora logikai bakik után tökéletesen meg tudjuk érteni Kállai Miki fotós kollegánkat, aki az egyik “renitens” admin volt, hogy nem kívánt a továbbiakban ebben tevőlegesen részt venni.” Kállai Miki nem volt renitens admin, jó admin volt, és sokat tesz most is az oldalért, én személy szerint mindent elkövettem a magam módján, hogy velünk maradjon az admin csoportban, távozása rosszul érintett, de felnőtt emberek lévén senkinek a belső döntését nincs jogunk felülbírálni. Privát véleményem, hogy nem tartotta helyesnek a tiltást, és lelkiismerete kényszeríttette erre a lépésre, ha így van, megértem. Ha nem, elnézést kérek a feltételezésemért.
Örülök, hogy írásotok révén lezárult ezen eseménysor mindkét érintett fél részére, Egy tiszaroff-i cikkel kezdődött és „…milyen a légkör”-rel végződött. A kép nem bizonyos hogy kerekebb lett ez után a néhány észrevétel után, de legalább elmondtam én is, hogy látom a dolgokat. Szeretném megköszönni, hogy figyelemre méltattátok írásotokkal a Startmodelt.
Ács Miklós”
Én még annyit fűznék hozzá, hogy elnézést, amiért hibáztam. A Startmodel valóban egy l-el írandó, bár a fejlécetek szerint még mindig Startmodel, nem Starmodel, bár a jövőben lehetséges, hogy érdemes volna megfontolnotok ezt a névváltoztatást
Ja, a befektetői igény… Igazán hízelgő, hogy személyünk és tevékenységünk olyan fontossággal bír komoly befektetői csoportok szemében, amely egy ilyen nagy horderejű üzleti tranzakciót alkalmasint döntően befolyásolhat. De tényleg, ettől lefostuk a bokánkat, Photocross is, én is!
Komolyan, lefostam a bokám én is
Csak tudjátok ha 2 komoly highfashion ügynökséget (vagyis 3at) nem zavart a fő vonalam, akkor szánalommal vegyes röhögést vált ki belőlem egy ilyen komoly üzleti lépés
Leszarom a Startmodelt, majd ott is a 4-5 tűzhöz közelálló szopkodja körbe egymás faszát – és lehet dícsérni egymás képeit is, de én onnan erősen kilógtam (felfelé)
A modellonineos csapatról egy időben rossz véleményem volt, de ez most Magyar Gáborról is pozitív irányba változott – teljesen jó volt a modellonline buli – elvolt mindenki egymással (sok részeg :XD) és az olyan pornófotósokat se nézték ki, mint Szipál v. én
Korinna: Kössz a minősítést, de asszem ezt már 1x megbeszéltük, hogy egy pillanatig sem gondoltam, hogy én valaha modell leszek… Látom amit látok a tükörben ez van ezt kell szeretni… Nekem ez amúgy sem pálya, hogy órákat pózolgassak egy stáb előtt és utána az itt-ott megjelenjen rólam… Mint már említettem 1x neked és Crossnak is ezek a fotók nekem csak ilyen elküldöm ide oda ahova hívnak táncolni… Nekem az a buli ha elmegyek 1 rendezvényre vagy egy legénybúcsúra… És éppen ezért írtam az Axx-nak hogy tulajdonképpen nem is értem, hogy most mi a helyzet mert nekem kb pont ugyan annyi közöm van a pornóhoz mint az érintett kitiltott tagoknak főleg hogy pénteken levágtam egy laza strippet… Szóval kiléptem az admin csoportból… De még mindig nem értem, hogy most mi van mert hiába kérdeztem nem kaptam választ… Én egészen idáig azt hittem h ez a Girls-club egy pornós oldal… Nem tudom, honnan szedtem de nekem ez volt a meggyőződésem, hogy ezért volt a “leépítés”… Aztán, hogy kicsit jobban utána jártam már látom, hogy köze nincs hozzá… Felőlem nyugodtan gyilkolhatjátok tovább a képeimet és az oldalamat… De a nevem nem adom semmilyen vitába… Én nem rugtam ki senkit csak felszólítottam pár embert h töltsön fel képet és kiemeltem 2 v 3 képet… Azt meg nem tudom honnan tudjátok, hogy ez a kép az Erotika Expon készült de nem szeretném ha a nevem abban a világban rosszhírű lenne… Nem gondolom, hogy bármiben is hibás vagyok… 1xűen csak tudatlan ebben a témában… Elfogadtam egy felkérést próbaidőre nem váltam be és pont.
Tia, a vitáddal Korinnába nem szállnék be, ez a ti dolgotok.
A kirúgáshoz nincs közöd, ez tiszta teljesen. Te csak úgy keveredtél a cikkbe, hogy miután ilyen – számunkra kicsit álszentnek – tűnő indoklással Axx kibannolt minket, a felkérése feléd az admin posztra roppant viccesnek tűnt, ha már az erotikus munkákhoz kötődés gyanúja is elég a befektetők szemében szálkává váláshoz. Azt, hogy ez az Expo-n készült, egyértelmű, miután nyilatkoztad is, hogy oda mész dolgozni (“inkább pénzt keresel a hétvégi kiállításon, mintsem hogy költs Sellyén”), valamint én valamelyest képben vagyok az ilyen rendezvényekkel kapcsolatban, lévén évekig fotóztam őket. Most szeptemberben azonban egyiken sem vettem részt a köztük zajló viták és az ezek miatt bekövetkező színvonalesés miatt.
Az, hogy mi alapján gondoltad ezt az oldalamat pornós tartalommal bírónak, tényleg érdekelne. Arra ott van a 3xnight.hu, ez meg pont azért készült, hogy legyen kimondottan 18 éven alattiaknak szóló is.
Ne értsétek félre, Korinnával nincs semmilyen vitánk, csak rosszul esett az újbóli leminősítése… Elég volt 1x megkapnom amit amúgyis tudtam… Fájt, hogy még 1x belém rúgott… Ennyi nem kívánok erről több szót ejteni.
Jah tényleg, ott írtam ilyet valóban… Azon az oldalon nem vagyok teljesen tisztában, hogy éppen kivel és mit beszélek
A Girls-Club pedig úgy rémlik, hogy még régebben mielőtt ebbe a világba keveredtem volna… Csak szolid iskolás leányka voltam akkor akadtam rá és úgy emléxem, hogy volt valami nyíl ami átvezetett egy regisztrációs oldalra ahol már voltak pornós reklámok és modellnek lehetett regisztrálni… Akkor én kis naiv jány 1-2 buzdító szó után beregisztráltam… És hát nekem ez maradt meg… És bevalom őszintén a közelmúltban nem néztem meg, hogy milyen is valójában ez az oldal… Erre én is csak azt a tudnám mondani amit Gy. Ferenc az öszödi beszédében csak én E/1 személyben…
Lehet, az a girlsclub.hu volt, ami régebben valami kurvaoldal volt. Egyébként jó, hogy szóba is került, mert azóta szabaddá vált az a domain
Na az lehet
Nem tom volt e – vagy nem
Rég volt az már
És 1épként is szőke vagyok
No, örök hálám, már el is indítottam a girlsclub.hu regisztrációt. Így egyszerűbb, nem kell majd kötőjel a címbe.
Meghívhatlak majd valamire?
Még jó hogy
Ha adnak fogadd el
Imádom a “jeges forró csokit”
:D (Ennek a történetét majd elmesélem)
Mikor, hol?
Ha Bp-en járok, összehozhatjuk majd
Oks, de szavadon foglak (: Szoktál 1általán Bp-n járni?
Elég sok fényképes bizonyítékom van erről
Hát jó, akkor nem menekülsz
Majd szólj :*
Én a Modellonline-on, a Startmodel-en és a Balatoni csajokon vagyok regisztrálva. És, mint “középkorú háziasszony”:-)))) nekem ez utobbi jön be, közvetlen, barátságos, “családias” hangulata miatt.
Tia!
Nem fogok elenzest sem bocsanatot kerni azert , mert van velemenyem! DE , az admin listaban az volt irva, h modell, nem pedig hobby gogo dencer…..ennyi, Axx nekem is beirta, h modell, de en megkertem, h mellozzuk, mert elobb leszek sajtmester, mint modell. Akik ismernek eszemelyesen azert ezt tudjak igazoli, Erik, Mike…tudjak, hogy igazam van, mert lattak. Tehat maradjon mindenki a kaptafajanal.
Es elmondom megegyzser TIA NINCS VELED EMBEILEG semmi, de semmi bajom, de kell tudni nem csak elismerni hanem elfogadni is a valosagot. En 16 evesen fogadtam el, egy nemzetkozi valogatason voltam, eletemben annyi szep lanyt nem lattam, nos nekem ennyi eleg volt, pedig elotte reklamfilmekben es nyomtatasban is jelentem meg parszor, cak egyszeruen elfogadtam, h ha elso nem lehetek ezredrangu ugyan nem leszek.
Erik: Az altalad leirtak miatt is tobbek kozott mondtam le az adminsagrol….nem akarok sehol diszmajmoskodni es okoskodni, nekem ez nem megy. Itthon van boveb ‘star fotos’ nekik kivanos sok sikert
, de en nem szeretnek azza valni. Nekem franyak igy 
Cross: Nagyon fajt a tavozasod, mert hat veled meg Erikkel azert legalabb lehetett csacsogni
Csoka Ocsik
Ok, Korinna értelek! És valóban nem foglalkoztam az adatlapommal a TFCD-k után… De most, hogy felhívtad rá a figyelmemet átíartam (: Már csak Hostess vok
Ám soha nem gondoltam volna hogy ez bárkinek a munkásságát sértheti, hogy a nevem mellé modell van írva… Hát megint tanultam valamit (:
Ehhe, többek közt ezt sérelmezték Modellonline-on a fashion-modellek, hogy aki erotikus modellkedést végez, azt miért mondja magáról, hogy ő modell? Miért nem hívja magát valami másnak? Mindegy minek, csak ne legyen modell, mert ebből nekik kellemetlenségeik adódtak.
Utánaolvashatsz, ha téged nem vágtak ki onnan
En ott vagyok meg
bar nem igazan tudom,h minek. Tia meg mindig nem erted…….Te magadat modellnek nezvezed, a kepedid alapjan az embernek sok gondolata tamad……es itt nem porno nem porno akt nem akt a kerdes, hanem h aki ezt allitja magarol akkor az elvaras, h ugy is nezzen ki. En elotted mint fotos voltam feltuntetve aki ezt latta nyugodt szivvel gondolhatta amit en. Ennyi es nem tobb, de en akkor nem vetrem a nyalamat csak egyszeruen lemondtam ez baj?
Ha jol emlekszem Cross csinalt egy forumot melynek keretein belul ment a taglalas ki val es ki nem valo modellnel. En hozza hasonloan merem leirni es szemtol szembe is elmondani, ha valaki az en olvasatom szerint alkalmatlan a szakmara! Ez oszinteseg, volt mar h ezert vesztettem el munkat , de szarok ra, hogy mert?…Hat mert nem fogok hazudni, par ezeret nem adom el a lelkemet, ennyire meg nem vagyok ehes.Meg egy kiegeszites csak azert mert valaki TFP-zik azert meg nem lehet modell….ok persze modellt allt, de ennyibol lehet mindenki az, szerintem minden szakmai titulushoz szukseges a produktum ennyi. En pl halalosan utalaom, h nem velemenyezik a kepeimet soha, en ebbol tanulhatnek, nem pedig felfujnam magam.
Erik azert abban amit irtal van valami nem?
Ha valaki modell mondjuk fashion, akkor jogosan varja el, h ugy banjanak vele, nem? Te elmesz dolgozni valahova, es megkernek, h fozz egy kavet, csak, mert pincernek neznenek, jol esne?….Tudom, h hulye hasonlat, de most ez jutott eszembe. Igen is van a modellkedesnek hierarchiaja az aljan a pornoval. Aki igazan szep az megel a kulsejebol vetkozes nelkul is, aki meg nem az meg vetkozik, meg szep, h megy a kopkodes.
Egy varga kanyarral visszaterek magamra: a szep aktot szeretem ami sejtelmes nem vulgaris, es tenyleg sokszr fog vissza az a tudat is, hogy en egy halmozottan serult gyerekekkel teli gyermekotthont es szamos ovit is fotozom. Nekem ez sarga cskk kerdes, nem elvi vita! En ebbol elek meg, te abbol, ha olyan oldlakon szerepelek ami nekem estleges beveteli kiesesket eredmenyez meg szep h nem fogok vele foglalkozni, ha amasik odlarol nem egyenlitodik ki.
Baratsag , szimpatiakerdese az mas asztal, van isamerosom aki aktivan van aki a multban pornozott , van aki aktozik, van aki tancoltta es ki nem szarja le, ebmerileg szeretem oket, nekem ez a lenyeg! Ok meg ezert szeretnek engem, mert nem arcoskodom es tudom neven nevezni a dolgokat. Nem gondoltam, h neked ez nem tetszo!
Ujra olvasva az elozo hsz-et lehet ugy erteni, h magammal elegedett vagyok….a lofaszt en azt akartam hangsulyozni, h akik lattak mar tudjak, h messze vagyok a modellkedes baremyl agatol kb mint Mekkatol Jeruzsalem!
Az nem tetszett benne, ahogy ők magukat mindenek fölé helyezték. Én nem rangsorolom melyik ágazat van feljebb vagy lejjebb. Ha már példa, akkor ugye vendéglátós a szállodamenedzser és a vásári büfés is, szóval érted… Még azt is megértem, hogy elhatárolódnak a fashion-ösök az erotikus műfajtól, csak ne nézzék már le annyira. Sokan inkább beválallják a széttett lábakat, de nem keresnek gazdag üzembentartót a fashion szakma holdudvarában, hogy az ennél még konkrétabb, ámde diszkrét személyi kísérgetésről már említést se tegyek.
Van itt az oldalon olyan lánynak galériája, aki miután elvállalta a teljesen szoft aktfotózást, nem írta alá mégsem a model release-t, merthogy mégsem szeretné, ha aktfotók jelennének meg róla (persze a képeket megkapta a megállapodás szerint). Fél év sem telt bele, és már szeretett volna kimenni Németországba apartmanban fogadni a kanos helybélieket. Bár oda – a saját eszetlensége miatt – nem jutott ki (még ha a teljes rokoni körét át is verte valami mesével, hogy mit dolgozna kint), azóta azért sztriptízelni elkezdett…
Túl sok ilyen és hasonló “érdekes” dologgal találkozom én “az én sosem vetkőzöm le gép előtt” modellek kapcsán ahhoz, hogy ne essek hasra az erkölcsösségük előtt
Erik ezt nem is ketlem! Par hsz-el feljebb irtam is h undorodom a magukat modelnek hivo, de eurpoat beecsortozo csajokrol….egyezik a velemynunk! DE Tia esete enel azert masabb, en sem irtam a rublikaba, h teszem azt agysebesz vagy eppen vizvezetekszerelo vagyok….es h mert, hat mert nem vagyok az! Ezt kell tudni mindenkinek hova rakni magaban!
A fent emlitett oldalon, pl szinten ezert nem kedveltek, mert ott is feltettem a kerdest h mi a faszt keresel itt ha igazabol munkad az nics???? Sorolhatok neveket, egytol egyik meggyozodessel allitottak, h ok erre stulettek stb stb….oket szanni kell, mert soha semmit el nem ernek az eletben, es mivel kizarolag magukra tudtak idot forditani olyan aprosagokat nem sajatitanak el mint az degenynelvek stb….ezert nagyon hamar eltunek a francba….igy jartak!
Idegen nyelv… Hagyd, még magyarul is nehéz néha egy épkézláb mail-t összetákolni sokaknak
Pedig nem hadarnak írásban
Ezt is elfogadom…..neha ega pofam az olvashattalansagom miatt, de ez van, ha normalisan irok biztos masnapos vagyok es meg lassu, vagy beteg …..de ha hivatalos dolot irok azert abban nincsen hiba, nem veletlenul volt anyukam a kisegitoben nyeltantanar
, ragadt ram is azert
, taknyon meg koszon kivul ez az 
Erik mivel nem tudom az okat, de ugy erzem, h van valami problemank? Kicsit olyan a feeling mintha nekem feszulnel, kostolgatnal…….van bennem uldzesi mania boven, de frankon igy erzem …., jol erzem?
Cross te irtad meg h szopkodjak egymas faszat ezen azon oldalakon, azert ez megvan mindenhol a belso korben , nem? Nyilvan azert is lettem persona non grata , mert nem jartam el igy
….de ez van eztan sem lesz maskent
mindig ott az opcio ha valaki nem kivan velem contctolni, h nem kell hozzam szolni
Ki kóstolgat? Tényleg van benned üldözési mánia
akkor jo ….hacsak az van bennem
Igen, vannak a modellkedésnek fajtái – az alján a pornóval – csak amikor celebjeink meg magukat divatmodellnek tartó (van portfolióm és nem vetkőzöm) – ettől még nem divatmodell senki. Kb. 15 magyar MODELL van, aki meg tud élni abból, hogy nem vetkőzik és nem vetkőzik – na amikor magukat fessönmodellnek tartó, de emellett escortozó csajok nézik le a vetkőzős vagy a pornós csajokat, az igenis kibassza a biztosítékot… Attól hogy valamiről nem beszélünk, az igenis van, jelen van – és igenis a 4000 svájci escortoldalt is meg lehet ugyanúgy nézni, mint a pornósiteokat…
Cross ezt hablatyoltam en is, de akkor is kell tudni magunkat berakni a kepletbe…..
Kedves Mammel Erik! Először is engedd meg, hogy had gratuláljak az oldaladhoz, annak idején sokat olvasgattam. Az utóbbi időben, nagyon kevés időm van netezgetni, így az oldaladat is már régóta olvastam. Azonban felhívták a figyelmemet egy általad publikált cikkre, amelyben említést tettél a modellbázis indulásánál kialakult “nézeteltérésnek”: “Ketten közülük ráadásul igen gyorsan kikerültek onnan, lévén harmadik társuk amolyan meglepetésszerűen elvette az admin-jogaikat, és egy laza puccsal magához ragadta az irányítást.” Engedd meg kérlek, hogy erre pár szóban had válaszoljak. Elég régóta foglalkoztam weboldalak készítésével és van tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy amit az ember publikál- még ha egy amatőr oldalról is van szó – igen is van súlya illetve következménye. Én úgy látom, hogy Te ezt a lehetőséget előszeretettel használod “fegyvernek”. Ezt már akkor bebizonyítottad, amikor a modellbázisra bekerültél, és rögtön másnap egy fotósról állítottál valamit, mástól hallott vélemények alapján. Én ha valamit közzé teszek, akkor meghallgatom a másik felet is. Ezt Te felém nem tetted meg. Sajnos. Szívesen elmondtam volna erről az álláspontomat, de csak is abban az esetben, ha az érintett felek is jelen vannak. Természetesen minden jogod meg van hozzá, hogy azt publikálj a saját oldaladon amit csak akarsz, és ha az a célod, hogy “kacsa” magazint üzemeltess, akkor jó úton haladsz. Kedves Erik, egy idézettel zárnám soraimat: “aki bírál, ítélkezik, az önmagáról alkot véleményt”
Parancsolj Gábor, mondd el a te verziódat. Nyilván arra nemigen lesz mód, hogy térben és időben egy helyen legyetek együtt, mint az Modellbázis megalapítói. A jelen technikai lehetőségek mellett erre talán nincs is szükség, hogy mégis elmondhassa mindenki a véleményét. Amennyiben te másképp látod a történteket, tessék, írd le itt, vagy ahol gondolod.
Amikor bekerültem a Modellbázisra, nem hiszem, hogy egyből másnap kezdtem volna ki Göcz Balázst, igen, modellektől kapott információk alapján. Megjegyezném, a kikezdés annyiból állt, hogy BD Sleepers dícsérte, mire én megjegyeztem, hallottam érintettektől ettől eltérő véleményt is. Ezek után te és ottani törzstagjaid nekem estetek, hogy én rágalmazok. Tudod, a vicces ebben az, hogy nem sokkal később – miután te visszavonultál az oldaladról – ugyanezek az emberek, már admin pozícióban bannolták az érintettet, mégpedig az oldalon is jelenlévő modellek panaszai miatt. Hát nem komikus? Azóta ezt más portálon is megerősítették további modellek és fotósok is. Most akkor rágalmaztam-e akkoriban vagy sikerült végre valakinek nem mélyen kussolnia egy, az egész fotós társadalmat kínos helyzetbe hozó “kollegáról”? Ha esetleg tudsz még bárkiről, akit megrágalmaztam volna bárhol is, légyszíves szólj nekem is róla. Ha nem, akkor maradjunk annyiban, nem beszéltem hülyeségeket az említett ügyben.
Ha ezt te úgy értékeled, hogy én “fegyvernek” használom fel a publikációt, hát ezen sokat nem tudok segíteni.
Nem tudom, hogy pontosan mit kifogásolsz a leírtakban, de a Modellbázis alapításával kapcsolatban valami igazságtartalma mégiscsak lehet az általam leírtaknak (Posza Róberttől és Juhász Gábortól kapott információk alapján), ha a modellbazis.com domain-re kattintva azt látod, hogy az továbbvezet a Balatonicsajok közösségi portálra, merthogy Posza Róbert tulajdonában van. A modellbazis.hu pedig egy győri ügynökség lapja, ami ettől teljesen független ugye.
Valóban nem próbáltalak felkutatni, miután tudomásom szerint elsősorban családi okok miatt visszavonultál a Startmodel-ről (nevezzük inkább így a Modellbázis-t), de természetesen leközlöm a te verziódat is, ha megtisztelsz vele.
Üdvözlettel, Mammel Erik