A hétvégén ismét egy önszerveződésű egész napos vidéki öröm- vagy inkább TFCD fotózásnak voltunk részesei. A vidéket most nyugodtan lehet szó szerint érteni, ugyanis a legközelebbi aszfaltburkolatú út is vagy 1,5 km-re volt, és az egy négyzetkilométerre eső magyar szürkemarhák száma is jóval meghaladta az emberekét ilyen összevetésben. A helyszín leszervezésének elkövetője és a vendéglátás minden részletének tökéletes megoldója Horváth Zoltán fotós-szakács-háziúr kolléga volt, akinek nem lehet ezt elégszer megköszönni. Feledhetetlen élményben lehetett részünk a Tanya 144. cím alatt Bugac közelében.
Tanyasi dietetika
Mi a fotózást megelőző este érkeztünk a helyszínre, egyrészt, mert nem szeretünk hajnalban kelni, másrészt, mert Zolinak születésnapja is volt, és ezt egy szolid gardenparty-val igyekeztünk emlékezetessé tenni. El is fogyott két liter mézes házipálinka csak négyünk által (Zoli az ünnepelt, Hlatky Ági sminkes, Juhász Gábor fotós és jómagam által)… Nagyjából 4-5 órás alvás után a cserépkályha ontotta hőtől és az előző esti Lucullus-i gasztroorgiától kissé kevésbé fitten ébredtünk, de a házból kilépve a friss, reggeli napsütéstől kellemesen meleg levegőre mindez elillant percek alatt. Nagyjából mindenki pontosan be is futott, a sminkesek gyorsan nekiálltak a helyhez illő, relatíve visszafogott make-up remekeket elkészíteni. Közben a többiek barátkoztak a helyszínnel és annak lakóival. Ki a disznókkal szemezett, ki a lovat próbálta etetni virággal, itatni üdítővel.
Az ember lóbarátja
Első körben Janó Melindával készítettünk elő egy fotószettet (amit természetesen a későbbiekben az oldalon is közreadunk), mégpedig az egyik karám és istálló mellett. A csepeli leányzó elég otthonosan vette az akadályt, bár nem hisszük, hogy túl sokszor volt a korábbiakban vasvilla a kezében, de mindenesetre, jól állt neki. Közben a karám lakója, egy rendkívül nyugodt természetű ló békésen tűrte a vakuvillanásokat, szolgált háttérdíszletül időnként a fotókhoz. Melinda pedig hol kellően durcás fejet vágva, hol sokat sejtető mosollyal pózolt, mintha világéletében az lett volna a sorsa, hogy a kedves papa kizavarja szalmát “vasvellázni” a lovaknak. Nem árt, ha sokoldalú egy mai középiskolás lány 
Rita és a kutya
Következő modellünk a Melindával pontosan egyező korú másik modell, Roxána anyukája volt, aki alakját és attitűdjét tekintve akár vissza is csüccsenhetne a középiskolába. Kiss Rita mindemellett rutinosan pózolt, érezhetően “tudta mit csinál” a kamera előtt, és még az sem hozta zavarba, amikor a tanya egyik terelőkutyája, egy lelkes ifjonc németjuhász szemmel láthatóan nyalókának nézte. Mondjuk ezzel nem csak ő járt így, én is, és még sokan mások. Ez azonban nem zavart meg senkit, a kutya még jól is jött némelyik képhez. A gazdája sem túlzottan szólongatta vissza, amikor látta, nemigen okoz lelki törést a jelenlévőknek, hogy kicsit összeugrál, tapos, koszol mindenkit. Elvégre nem bálba jöttünk, hanem tanyára!
Az őrszem
Eztán következett a helyi specialitás igénybevétele, a szürkemarha csorda beállítása háttérnek. Egész pontosan itt fordítva történt a dolog, mi álltunk úgy be, hogy ők legyenek a háttér, tudván a “helyünket” az erősorrendben. Rita be is merészkedett az ő territóriumukba, nem féltve a lábát némi tehénszaros szennyeződéstől. Ami inkább volt rá veszélyes, az a néhány “őrszemként” funkcionáló tehén, amelyek felettébb szívükön viselték, hogy a borjakhoz senki ne kerülhessen 10-15 méternél közelebb. Érdekes volt látni azt a szervezettséget, ahogy védték az ifjakat, méghozzá kollektíven. Oskar kolléga is igen gyorsan átértékelte azon kijelentését, hogy “a marha alapvető tulajdonsága, hogy fél az embertől”, midőn az egyik tehén meglehetős határozottsággal megindult felé. Lenyűgöző mértékű gyorsulásról tett tanúbizonyságot
Szieszta a fűben
Késő délután kerítettünk sort egy kiadós ebédre is, ami amolyan igazi tanyai dietetika szerint állt össze. A menüsor tartalmazott pörköltet, az előző estihez hasonlóan mustáros flekkent, friss fehér kenyérrel, egy nagy tál főtt burgonyával, rengeteg savanyúsággal és persze desszertnek a piskóta sem volt éppen piskóta… Néhányan eztán boszorkányosra vették a figurát, míg mások a szalmabálák tetején igyekeztek kibontakozni. Mi Ritával újabb fotósorozatot követtünk el, ezúttal a kert gyönyörű zöld gyepén fetrengve. Ez ránk is vonatkozott, mert néha a fűben hasalva volt a legalkalmasabb a nézőpont a képekhez. Az ebéd utáni sziesztához legalább jó programot szolgáltattunk másoknak, akik a fűben elterülve pihenték ki a pörkölt okozta sokkot.
Napokon belül megszerkesztjük a fotózás során készült videót is, illetve prezentáljuk az ott készült fotósorozatokat is. Addig is nézegessétek az ott készült backstage vagy werk galériát! A képek egy része miatt ismételten örök hálánk Juhász Gábornak és Oskarnak.
Mire gondolsz? Szólj hozzá te is!