Darányi TFCD-fotózás beszámoló és werk fotógaléria

Újabb csoportos TFCD-fotózást éltünk túl a Balatonicsajok közösségi oldallal közös szervezés jegyében, ezúttal Fonyód, majd Bugac után a déli határ mellett fekvő Darány és Barcs volt a helyszín. Két részre osztottuk a napot, az elsőben a darányi természetvédelmi parkban múlattuk az időt az igen kellemes kánikulában, igyekezve kihasználni az árnyékos helyeket, lévén volt vagy 30-35 fok. A késő délutáni, kora esti órákat pedig már Barcson, egy romos kastélymaradványban töltöttük.

Darany - TFCD fotozas - Girls ClubA tervezett 11 órás kezdésből lett végül is dél, mire valóban nekiálltunk az előkészületeknek egyáltalán, de jó volt így, mert nagyon hosszú napnak néztünk elébe ilyen hőségben. Amúgy sem szántuk egy véresen komoly fotózásnak ezt a napot, inkább csak egy laza hétvégi programnak, ami tökéletesen sikerült is. Kétgenerációs fotózás volt, hiszen modellek tekintetében volt tizenhárom éves is, és olyan is, aki anyukája lehetett volna. Voltak ismerős arcok, akikkel már dolgoztunk Girls’ Club fotózások keretében is, voltak, akik a fonyódi Tavaszi Hadjárat fotózáson is részt vettek, és akadt teljesen új arc is, aki még csak most szagolt bele a modellkedésbe. Kiss Valentina hugicája, Vanessa volt az “elsőáldozó, aki még egy kicsit megilletődve mozgott a fényképezőgép előtt, de hamar legyűrte a lámpalázát.

Darany - TFCD fotozas - Girls ClubA modelleken kívül főszerephez jutott egyik fotósunk is, aki igen szerényen viselte, hogy négy hastáncosnő körüllengje, miközben ő igencsak reformjellegű nézeteket vallva lelkesítette magát némi scotch-al. Talán meg kellene fontolni, hogy a rég felbomlott oszmán birodalmat modern felfogású szellemi vezetőjéről Oszimán-királyságként újraalapítsák. Ahogy aztán az ideiglenesen felépült szultáni rezidencia is a múlté lett, a déli napsütés is aranyló délutáni fényárba burkolta a helyszínen lévő tanyát. Előkerültek a népiesebb ruhadarabok, parasztlány gúnyák, de az anyagtakarékos bikinik is. Volt némi aktfotózás is, gémes kútnál vödörből modellöntözés, ami kell…

Darany - TFCD fotozas - Girls ClubA késő délutánt, kora estét egy romos kastélyépületnél, illetve abban töltöttük el. Sok időnk nem volt, és már a bejutásért is meg kellett küzdenünk, hiszen eléggé benőtte a gaz a bejárathoz vezető “utat”. Szerencsére volt olyan modell, aki nem csak szájfényt hord magával, hanem bozótvágó kést is. Soha nem lehet tudni, hogy mikor lehet rá szükség… Miután bejutottunk dzsungeljárásban rutinos fotós kollégánk közreműködésének köszönhetően, volt még nagyjából egy óránk, hogy kihasználjuk a lemenő nap utolsó fényeit. Végül a fáradtságtól kicsit megzakkanva, az izzadtságtól és kosztól ragadva indult mindenki haza, de senki nem érezte ezt a napot sem eltékozolt időnek.

Videó a fotózásról hamarosan felkerül!

Leave a Reply