Fonyód Szépe 2010 - a felkészítő tábor második napja

Fonyód Szépe 2010 - felkészítőtábor

Szamos Vanda "bűvöl"

Folytatjuk élménybeszámolónkat a Fonyód Szépe 2010 szépségverseny felkészítő táboráról… Vidám hangosbemondó közölte az éjjel fél háromig tartó képválogatás és feldolgozást követően reggel 8-kor, hogy a tegnapi vihar után immáron gyönyörű napsütéses reggel virradt ránk is, amit lelkesen vettünk tudomásul 5-6 óra alvást követően. A reggelit és a reggeli cigiket, az előző esti élményeket taglaló beszámolókat követően 10 óra helyett 11-kor sikerült elkezdeni egy kis gyakorlást, ami valójában némi járáspróbával egybekötött zsűribűvölés tananyag volt. A cél, hogy a mezőny minden tagja szemrebbenés nélkül tudjon elbűvölően, magabiztosan és legfőképpen elég ideig az akkor még virtuális pontozóasztal előtt megjelenni, illetve őket a lábáról levenni és 10-es pontszámok megadására késztetni. Ez nagyjából ment is, és jó volt látni, mily gyorsan képesek ezt a készséget fejleszteni a lányok. Szorgosan mosolyogtak, kihívó pillantásokat lövelltek a fényképezőgép irányába és próbálgatták, kinek mi illik jobban az egyéniségéhez, a provokatív vagy inkább a szende stílus? A bemelegítő kisugárzásfejlesztő etapot követően fél tizenkettőkor az  ötperces pihenő már eltartott délig, így irány az ebéd!

Fonyód Szépe 2010 - felkészítőtábor

Dabasi Anikó - Sex on the beach

Míg a mezőny elfogyasztotta nem túl laktató löncsét, mi áztattuk habtestünket a Balatonban, aztán egy kis fonyódi sétakocsikázás következett, hogy majd délután kettőkor már a döntő helyszínén a színpadi próbák következzenek. Pontosabban, hogy elkezdődjenek a tényleges próbák. A felkészítőkre várakozva a versenyzők ismét a Paradise Coctail vendégszeretetét élvezték, volt is idejük felszürcsölni egy-két Sex on the beach kreációt, nekünk meg a koktélbár számára elkészíteni velük néhány csoportképet. Summa summarum, három órakor megkezdődhetett végre tényleges munka a hőségben, és köszönhetően a lányok készségének, hozzáállásának, simán megtanulták a négy “tour”-t bő két óra alatt. Ekkor már a strandolásba belefáradt nézők is kezdtek gyülekezni, és persze lelkesen bíztatták őket, mintegy felkészítve őket az estére. Kánikula ide, szemükbe tűző nap oda, tisztességesen és lelkesen végignyomták az összes kört még egyszer, majd az utolsónál az először színpadról lejövők bele is zuhantak a rájuk várakozó fodrászok és Hlatky Ági sminkes karjaiba.

Fonyód Szépe 2010 - felkészítőtábor

Vízi Anikó "arca készül" by Hlatky Ági

Ez a rész volt a legnehezebb, mert aki kész volt a sminkeléssel, kénytelen volt várni míg a többieknek is elkészül, aki meg még nem került sorra, tűkön ült, hogy ő is a szakértő kezek alá fekhessen. Volt, akinek megérkeztek az ismerősei, rokonai, szurkolótábora, míg mások, mint például Molnár Judit “kollegina”, mindent fotózott, ami vagy aki csak elé került. Gyors egyeztetés után megszületett a terv, egy őszi szervezésű fotós hétvégénken kipróbálhatja magát nem csak modellként, hanem a kamera innenső végén is, lévén nagy rajongója a technikai dolgoknak. Ez nem is meglepő, ha tudjuk róla, alapvetően építész szakon fog hamarosan államvizsgázni. Ő lazán vette ezt az időszakot, pörgött, míg másokon a feszültség érződött, a verseny előtti várakozás izgalma. Biszak Kinga ellenben öreg rókaként (ha lehet ilyet írni egy 18 éves lányról), számos szépségverseny résztvevője, sőt győzteseként, haláli nyugalommal üldögélt és nagyon korrekt módon látta el tanácsokkal a kevésbé gyakorlott szépségversenyzőket.

Eztán már csak a döntő és az azt követő afterparty részletei és fotói következnek, hamarosan…

Share

Leave a Reply