Fonyód Szépe 2010 - s eljő a vég, íme a döntő képei!

fonyód szépe, szépségverseny, döntő, miss magyar tengerA sok felkészítgetés után eljött a várva várt pillanat is, megkezdődött az est beálltával a Fonyód Szépe, avagy Miss Magyar Tenger 2010 döntője tizennégy gyönyörű lány részvételével. Várkonyi Attila értő műsorvezetésével a lányok először bikiniben mutatták meg magukat a Vigadó teret betöltő több ezres tömegnek. A kellék ezúttal nem nyalóka volt, mint tavaly, hanem a Paradise Coctail által kevert bátorító ital, bár a bátorításra nem volt igazán szükség, mindenki kellőképpen fel volt már spannolva. Miután levonultak, a Fábry showból ismert Luanda és partnere tartotta a frontot latin ritmusokkal, míg a lányok a következő körhöz szükséges fehérneműket öltötték magukra. Ez pedig annyira jól ment nekik, hogy a közönség egyöntetűen tapsolt, szinte szambázásba kezdtek.

Fonyód Szépe 2010 - döntő

Ezt most miért tőlem kérdezed? :)

A második felvonulás volt a legtöbb összegyűlt férfi álmainak netovábbja. A bikiniknél sokkal falatnyibb kis csipke- és szaténdarabkákban járultak a zsűri elé a hölgyek, nem is állta meg szó nélkül a műsorvezető, hogy ne dícsérje meg a fehérneműgyártó cégek takarékossági törekvéseit… Természetesen nem úszták meg lányaink, hogy ne kérdezgessék őket, ha nem is a világbékéről, de legalábbis mindennapjaikról, szokásaikról, terveikről. Ekkor következett be a verseny legkínosabb incidense, ugyanis valamiért a 9-es rajtszám után a 11-eshez tartozó kérdések kerültek Várkonyi Attila kezébe, aki mindezeket feltette a a 10-es rajtszámú Molnár Juditnak. Ő természetesen nem egészen értette, hogy miért a lovakról kérdezik, hiszen túl sok köze nincs hozzájuk :) Ettől függetlenül ügyesen megválaszolgatta a kérdéseket, aztán ment volna ez a “csúszás” tovább, ha nem szólnak a rendezők, hogy bibi van. Eztán Visnyei Emese immáron szakértő módon nyilatkozott a lovakkal kapcsolatban, majd Molnár Judit is még egyszer sorra került, ezúttal már testhezálló kérdésekre válaszolva.

fonyód szépe, szépségverseny, döntő, miss magyar tenger

Így kell mosolyogni!

A korántsem lankadt figyelmet a Megarox énekes és táncos társulata tartotta fenn az átöltözés perceiben, hozva a tőlük megszokott jó hangulatot és profi előadásmódot.  A sok koktélozás után következett a koktélruhás felvonulás, paradox módon, immár koktélok nélkül. Bár mindenki a lengébb viseletre szokott fókuszálni, mi ki merjük jelenteni, ez az igazi megmérettetés. Itt ugyanis már nem az alak számít, hanem a nőiesség komplett bemutatásmódja. Ki mennyire tud elbűvölően megjelenni, viselni egy elegáns ruhát és legfőképpen igazi HÖLGY lenni. Ennek természetesen nincs objektív mérőeszköze, ezt érezni kell, pontosabban éreztetni. A lányok ezt meg is tették, a próbákon látott félszegség után itt már mindenki magabiztosan, kivirágozva “adta el magát” a pontozóknak, és nyoma sem volt rajtuk lámpaláznak vagy zavarnak a néhány ezres közönség előtt. Nem szeretnénk szentimentálisnak tűnni, de mind a látványért a közönségnek, mind a színpadon érezhető “feeling”-ért a versenyzőknek, megérte itt lenniük, csak ezekért.

Tudjuk, sok rizsának is egy a vége: eredményhirdetés. Rövid pontszám összesítést követően a mezőny felsorakozott, immáron laza nyári szerelésben a színpadon, majd megkezdődött a különdíjak átadása. Ahogy a szervezők ígérték, innen üres kézzel nem ment haza senki,  mi magunk is öt lánynak ajánlottunk fel fotózási lehetőséget (igyekezvén olyanoknak, akik nem az ország túlsó végén laknak és valóban élnek is a lehetőséggel majd remélhetőleg). A rengeteg kisebb-nagyobb ajándék és díj átadása után végre kiderült, kik lesznek az udvarhölgyei az idei Fonyód Szépe 2010 királynőjének. A harmadik helyezett Dabasi Anikó Albertirsáról, a második az igen sok sikeres szépségverseny szereplést már megélt bikali Biszak Kinga, ezúttal is csak hajszállal lecsúszva a dobogó tetejéről. És végül a legszélesebb mosoly Nemes Nikolett arcát ékesítette, aki Miskolcról érkezett ide megküzdeni a trófeáért. Részünkről csak gratulálni tudunk nekik, és sok sikert kívánni a jövőre vonatkozóan!

fonyód szépe, szépségverseny, döntő, miss magyar tengerA verseny azonban nem ért egészen véget, még várt ránk a balatonmáriai Black Magic Club-ban egy VIP-party, ahol a lányok megmutathatták magukat az ott bulizóknak, és végre kiadhatták magukból a hétvége feszültségét. Folyt a pezsgő a torkokon bőségesen!

Jó szórakozást a galériához, a videó a hétvégéről hamarosan érkezik!

Share

Leave a Reply