Modellbázis és Girls Club horvát tengerparti fotózás

Modellbázis és Girls Club horvát tengerparti fotózásIdén is elkövetkezett, hogy egy hosszú hétvégére leköltözzünk a tengerpartra modellekkel tölteni az időnket. A Modellbázis portállal karöltve szerveztük össze ezt az utat, ami igazából megoldódott pár telefonhívásból, lévén nem kellett sokat senkinek könyörögni, jöjjön le velünk három napra az Adriára egy kicsit nyaralni és fotózni. Így hamar összejött egy három fotósból és öt modellből álló kis csapat, akikkel 27-én hajnalban dél felé vettük az irányt. A hajnal első sugarai már a Dinári-hegység vonulataiban értek minket, gyönyörű ködfátyolba burkolózott kis falvak látképével. Terv szerint reggelre Crikvenica-ban voltunk, hogy mielőbbi szállástalálás után a sós vízbe vethessük magunkat. De először is magunkba vetettünk némi helyi szilvapálinkát nagyon szívélyes házigazdánk – akit ajánlunk mindenkinek – jóvoltából, mert az kell és kész…

Modellbázis, Girls Club fotózás - Adria, Krizsanóczi AnnaKora délután már be is következett ez, ki a napon heverészett dideregve a nagyjából 24 fokos tengervíz “hidegétől”, míg néhányan egy kis víz alatti szemlére indultunk. Legbevállalósabb modellünk (és egyben fotós kolleginánk is), Krizsanóczi Anna egyből nekivetkőzött, aztán a bikinifelsőt búvárszemüvegre cserélve nagyjából egy órán át formás hátsóját figyelhette a fél part, ahogy garnélákra vadászott a sekély vízben. Mi is elnézegettük, de aztán délután csak-csak ideje volt nekiállni valamit dolgozni is, ezért a tömött strandról áthurcolkodtunk a lényegesen nyugisabb nudista strandszakaszra. Modelljeink, Fischli Zita és Timi testvérpár, akik lelkesen próbáltak a hullámokkal dacolni, de néha bizony győzött a túlerő. Timit nemrégiben fotóztuk egy barcsi kastély romjai közt, ekkor kapott hugi is kedvet ehhez. Deák Vicánk pedig bérletes résztvevője az ilyen rendezvényeinknek, hiszen velünk volt Darányban, és tavaly Sellyén is.

Modellbázis, Girls Club fotózás - Adria, Fischli TímeaAhogy a délután kezdett átfordulni estébe, úgy lettek egyre szebbek a fények, gyönyörű aranyszínűre festve modelljeink általában szoláriumban előkészített bőrét. Zita nagyjából élete első modellfotózását élte túl a tengerparti sziklákon pózolva, ám mindezt profikat meghazudtoló hozzáállással és attitűddel. A barcsi óvónéni ezúttal már nem rocker módjára dobálta a haját a vízben, sokkal inkább érzéki nőként, hivatásától elvárható mértékig nekivetkőzve pózolt nekünk a fehér sziklákon. Timi, a nővére pedig egykoron tornaszereken edzett – és azóta is gondosan karbantartott – testével késztette ámuldozásra az őt még nem ismerő kollégákat.  Volt még egy modellünk, aki Kiskunfélegyházáról érkezett a vendéglátós szakmából, éspedig Rita, aki derékig érő fekete hajával és jó 180 centis magasságával tökéletes párosítást alkotott a helyszín fehér mészkő szikláival.

Modellbázis, Girls Club fotózás - AdriaÉhenhalás elleni gyors pizzakúrával sikerült túlélniük a lányoknak a délutáni-esti etapot, így egy testhezálló helyet kerestünk a naplementés fotózáshoz. Nagyon nagy mázlink volt, gyönyörű égbolt szolgáltatta a hátteret a képeikhez, amit rohamtempóban követtünk el velük, lévén szűk fél óra van ilyenkor rá, hogy a teljes besötétedésig dolgozzunk. Ehhez nagyon nagy segítségünkre volt a Cfotó által egy tesztelésre rendelkezésünkre bocsátott Flash-feeder, azaz akkumulátor a stúdióvakukhoz, amely segítségével kényelmesen és jó körülmények közt tudtunk dolgozni. A modelleket mindez persze nem érdekli, de minden fotósnak melegen ajánljuk, hogy egyszer próbálja ki milyen az, ha távol minden infrastruktúrától dolgozhat két stúdióvakuval, amelyek ugyanúgy működnek, mintha a paksi atomerőmű táplálná őket közvetlenül. És mindezt nem is túl drágán!

Folytatás a turnéról folyamatosan az elkövetkező napokban…

Share

2 comments to Modellbázis és Girls Club horvát tengerparti fotózás

  • Zita

    :D :D:D:D Először is ennyi!!! :D :D:D:D

    Nagyon jó volt ez a kis hétvége!!! Jól éreztem magam!!! Imádtam a társaságot, mindenki ari!!! Imádlak titeket!!! Erik, köszi amiket írtál rólam, jól esett!!! Puszi nektek!!! (L) :D :*

  • Erik

    Egy kis hiányérzetem maradt még, de ha marad, akkor marad :D DDD

Leave a Reply