Ahogy tavaly is egy kiadós modellfotózással – bár inkább tömegrendezvénnyel – kezdtük az évet, úgy idén sem történt ez másként. 2011-ben április 9-ére kaptunk olyan időjárás előrejelzést, ami szerint bevállalhattunk egy szabadtéri modellfotózást. Legalábbis 2-3 héttel korábban úgy tűnt… Az egymásnak meglehetősen ellentétes meteorológiai jóslatok miatt végül minden rosszra felkészülve érkeztünk Fonyódra, de az erős szélen kívül végül más természeti elemmel nem kellett megküzdenünk szerencsére.

És a lányok még naplementekor sem fagytak meg teljesen...
Reggel kilencre sikerült is mindenkinek megérkeznie, fél tizenegyre véget ért a “pályabejárás”, kezdődhetett a sminkelés. Ez persze némi toleranciát vagy élelmesebbek részéről önkiszolgálást igényelt, lévén huszonegynéhány modell kisminkelése nem két perc, pláne úgy, ha sminkesből kevesebb van a tervezettnél. Részünkről tizenegykor megkezdődött a helyszíneke bevilágítása, onnantól egészen addig, míg a nap le nem bukott Keszthely felett, folyamatos munkával telt, aminek eredményeképpen tíz lányról készítettünk fotókat. Ezeket természetesen a jövőben mind be fogjuk itt mutatni, de addig is egy werk vagy backstage galériával rukkolunk ki magáról a fotózásról és a helyszínekről. Köszönjük mindenkinek aki részt vett a munkában és tevőlegesen hozzátett a produktív naphoz.





Mire gondolsz? Szólj hozzá te is!