|
|
A reggelihez elég jól összegyűlt a társaság, figyelembe véve, hogy a többség reggel négy óra körül mászott ki a medencéből. A csípős kora reggeli időt addigra kellemesen elkezdte megtörni a napsütés, de a kiadós parasztreggeli is megtette a hatását. A valódi pékárúból, szalámikból és zöldségekből mindenki degeszre ehette magát – ez nem egy sovány szállodai svédasztalos menü volt. Dél körül sikerült is nekiállni dolgozni…
 Smikesünk melegedik, mint egy jóllakott vipera a délelőtti napsütésben...
Klikk ide a folytatáshoz…
Vegyes érzésekkel írjuk ezeket a sorokat a sellyei, a Modellbázis által szervezett Szipál Péterrel karöltve megvalósított modelltábor és workshop beszámolójaként annak első napjáról. Egyrészt remekül sikerült, a résztvevő 25-26 fő jól érezte magát, másodszor, sajnos jövő év tavaszáig már nemigen lesz hasonlóban részünk, de az unatkozás és elrozsdásodás ellen azért van tervünk télire is, modelleknek és fotósoknak egyaránt. Most viszont kicsit nézzük meg, mit is hagytak ki azok, akik nem tudtak eljönni velünk az Ormánság fővárosába, vagy még azok közé tartoznak, akik kívülről szemlélik a dolgokat, de nem szánták el magukat a részvételre.
Klikk ide a folytatáshoz…
Egy rövidke kis epizóddal még restanciában voltunk az adriai modellfotós táborunkat illetően, annak negyedik napjával. Utolsó napunkon is brutális napsütés fogadott minket reggel, és ezúttal reggeli után vettük az irányt a strand felé, ahol nagy dolgokat már nem terveztünk elkövetni, inkább csak strandolni. Ember tervezett, Isten végzett ezúttal is… A feltámadt szélnek köszönhetően elég méretes hullámok csapkodták a sziklákat, és kihasználva a nudista partszakasz pillanatnyi kihasználatlanságát, nekiveselkedtünk egy-két pikánsabb fotósorozatnak. Igazából a modelljeink jobbára meg is feleltek a “dress code”-nak, azzal meg jobban is jártak az arra tévedők, hogy mi fotósok nem vetkőztünk neki
Klikk ide a folytatáshoz…
Próbált már valaki harmadik napja hajnalban hat órakor kelni, ráadásul egy kiadós malacsült és azt azt követő még kiadósabb iszogatást követően? Mindenkinek ajánljuk, felejthetetlen élmény félig még kómásan letámolyogni a tengerpartra, mert tudjuk, időpocsékolás lenne a macskajajunkat a szobáinkban ápolgatni. Nem is tettünk így, a reggeli napsütés már a sziklákon ért minket és fél nyolcra dőlt rólunk az izzadtság. Bár voltak, akik igyekeztek szolidan és diszkréten visszavonulni…

Klikk ide a folytatáshoz…
Folytatjuk ezennel adriai modellfotózás kirándulásunk prezentálását egy már bővebb werk galériával, ami a második nap eseményeit mutatja be. Az első esti kellemes vacsorát éppen csak megemésztve reggel fél hétkor indultunk is a tengerpartra, ahol nem sokkal később úgy tűzött a nap, hogy úgy néztünk ki, mintha épp a vízből másztunk volna ki. Amit aztán igen gyorsan meg is cselekedtünk utána, helyrebillentendő a hőháztartásunkat
Klikk ide a folytatáshoz…
Szokásainkkal ellentétben most a videóval kezdtük a legutóbbi Modellbázis adriai turnénk emlékeinek felidézését, amely a korábbiaktól egy nagyon fontos dologban különbözött. Ezúttal ezt egy Szipál Péter workshop-ként tudtuk lebonyolítani, ami magasra tette a mércét a további hasonló rendezvényekkel kapcsolatban. Péter a Szipál fotós-dinasztia tagja, édesapja Szipál Márton nevét valószínűleg mindenki hallotta már, hisz mindketten évtizedekig Amerikában dolgoztak, mégpedig eléggé komoly megrendelőknek és Hollywood-i sztároknak, kezdve a Hustler-től a névsort egész Madonnáig.
Klikk ide a folytatáshoz…
|
Szexi csajok, párok és srácok várnak!
|
Mire gondolsz? Szólj hozzá te is!