Nemrégiben a TFCD/TFP fotózásokkal kapcsolatos gondolataink papírra vetésekor már említettük, hogy el fogjuk índítani ezt a kis belső gyűjteményt, ahova az általunk fotózott galériák legjobbjai kerülnek majd. Természetesen nem ennyi jó kép készült csak, amennyit így első körben kiválasztottunk és kicsit igazítottunk rajtuk, hanem a jövőben a régebbi és az eztán felkerülő fotószettekből is kiemeljük a (szerintünk) nagyon jó képeket, hogy frissítsük vele ezt a galériát. Ennek nem lesz különösebb logikája, ahogy időnk engedi, és amilyen sorrendben éppen elénk kerülnek a galériák, úgy válogatunk. Az igazítás alatt egyébként nem kell semmi különöset érteni, a fotók továbbra sem retusáltak túlzottan, minimális bőrhibákat tüntettünk csak el a modelleken. Ettől az elvünkből nem is szeretnénk eltérni a jövőben sem, a képeken szereplő lányok mind hús-vér csajok, akik az esetek túlnyomó többségében maguk jelentkeztek, és olyanok, ahogy a fotók mutatják be őket. Nem szedünk le senkinek a hasából, hogy hozzátegyük az ottani felesleget a melleihez
Egyes fotók nem is szerepeltek még itt ezek közül, mert kicsit merészebb szakaszában készültek a fotózásnak már, amelynek eredménye nem feltétlen publikus. Figyelmesebbek úgyis kiszúrták volna ezeket
Folyamatosan frissítjük majd, érdemes néha-néha visszanézni, illetve várjuk a hozzászólásokat, észrevételeket is.








Legutóbbi hosszászólások