2010 Hónap Modellje – Pálinkó Eszter

A vásárosdombói lány egyik élő példája annak, hogy megfelelő mentalitással és hozzá tartozó kitartással igenis lehet érvényesülni vidéki lányként is modellként. Ehhez persze kellett neki, hogy az elmúlt két évben annyit utazgasson, ingázzon, amennyivel egy autót gyakorlatilag le is strapált volna, de ennek ellenére egyrészt lediplomázott, dolgozott és kiépítette a modellpraxisát annyira, hogy mostanra már elegen keresik az egzisztenciája fenntartásához. Ezt főként azért hangsúlyozzuk, mert ha nagyon finoman akarunk fogalmazni, modellaspiránsokkal Dunát lehetne rekeszteni, de elenyésző részük az, aki ebben el is tud érni annyit, hogy megéljen belőle. Eszti ennek egy ellenpéldája, és talán sokak számára lehet iránymutató az ő hozzáállása, példája.

BCS: Az új évet veled kezdjük, kiheverve a másnaposságot, de a riport már korábban készült, így a jövőbeni terveidről beszél múltidőben? Hogy tervezed a a szilvesztert? Mi az igazi buli számodra? Diszkó, tábortűz, rockkoncert, a londoni filharmonikusok estje?

PE: Igazából még nincs konkrét elképzelésem, alakulóban van a dolog. Disco-s és házibulis szilvesztereim voltak eddig, a filharmonikusok valahogy kimaradt az életemből… Viccet félretéve abszolút házibuli párti vagyok. Szeretem, ha ilyenkor a barátaim vesznek körül. Velük igazán elengedhetem magam.

BCS: Egy igazi vidéki lány vagy, aki mostanra fővárosivá lett. Hogy érzed magad Budapesten?

PE: So-so. Amint a vidéki életnek is megvoltak a maga szépségei és buktatói, addig a pesti életre is igaz ez az állítás. Szeretem, hogy minden könnyen elérhető, hogy rengeteg lehetőség van mind munka, mind szórakozás szempontjából. A hátrányai számomra is az, amit mindenhol skandálnak: szmogos levegő, állandó közlekedési fennakadások, BKV…
Összességében nekem most tetszik ez az élet, de nem itt szeretnék gyerekeket nevelni és megöregedni.

BCS: Korábban is tervezted, hogy ott élj, vagy a munkáid miatt alakult úgy, hogy költöznöd kellett? Egyáltalán, milyen lehetőségeid lehettek volna a költözés nélkül?

PE: Terveztem is, de leginkább a munka és a családom miatt volt. Amikor még Kaposváron éltem, akkor is feljártam Pestre dolgozni, de iszonyatos nyűg volt az utazás. Mellette tanultam, jogsit csináltam… Rengeteg energiámat felemésztette, ráadásul csak olyan munkákat tudtam elvállalni, amik még amellett is megérték, hogy felutaztam.
Úgy gondolom, hogy egy idő után megcsömörlik az ember abban, hogy ilyen körülményes munkát keresnie. Most látom igazán, hogy rengeteg lehetőséggel tudok élni, sokkal többet hívnak dolgozni, szinte minden napra jut valami. Ezt Kaposváron nem tudtam volna megtenni.

BCS: A kezdeti modellkedés mellett le is diplomáztál. Mit tanultál? Tervezel abban praktizálni a jövőben?

PE: Igen, idén nyáron végeztem a PTE-n személyügyi szervezőként. Mindenképpen tervezem, hogy a diplomámmal helyezkedek majd el, mert az egyetem mellett dolgoztam is a szakmában, és el tudom magam képzelni hasonló munkakörben. Mondjuk nem kerget a tatár, 22 éves vagyok, rengeteg dolgot csinálok egyszerre, de ha kapnék egy olyan ajánlatot, amire szívesen igent mondanék, akkor elvállalnám.

BCS: Az biztos, hogy szeretsz pózolni, szerepelni. Ez amolyan kislánykori ambíció volt nálad?

PE: Pont a napokban nézegettem a gyerekkori képeimet, azt határozottan kijelenthetem, hogy gyerekkori ambíció volt.  A húgommal állandóan anyu ruháiban és cipőiben mászkáltunk, amikor csak lehetett, elcsentük a rúzsait, szemfestékeit…bár szerintem a legtöbb kislány ezt csinálja. Akkoriban mondjuk nem modell, hanem balerina akartam lenni…de végül mégiscsak modellkedés lett belőle

BCS: Nem gyerekkorban kezdted a modellkedést, ha jól tudom. Amikor először együtt dolgoztunk, már 21 voltál. Érzel emiatt bármiféle hátrányt a tinikorban kezdőkkel szemben?

PE: Abszolút nem, épp ellenkezőleg! Én nagyon örülök annak, hogy nem 14-15 évesen kezdtem, mert nem szipolyozott ki teljesen a szakma. Ugyanúgy szeretek modellkedni, mint a legelső fotózásomon, tudok ötletekért rajongani, minden alkalomért lelkesedek. Másrészt pedig az ember „érettebb” fejjel sokkal jobban átlát dolgokat, jobban meggondolja, hogy mire mond igent. Szerintem a fiatal lányok többségét az anyukájuk „menedzseli” és a saját meg nem valósult vágyait vetíti ki a gyerekére. Ha pedig nincs mögöttük háttér, az még borzasztóbb.
Egyébként amikor először fotóztál, akkor 20 voltam… ;P

BCS: Pardon… Legfőképpen fotómodellként dolgozol, illetve sokat hostess-kedsz is. Előbbiről tudjuk, hogy nálad kellemest a hasznossal egyben, utóbbi pedig pénzkereset inkább?

PE: Nem, nem csak pénzkereseti lehetőség, számomra az is kellemest a hasznossal. Általában éjszakai promóciókon dolgozom, amivel egyrészt jól lehet keresni, másrészt pedig legtöbbször szórakozóhelyekre járunk, tehát zene van, bulizó emberek vannak, azaz rossz nem lehet. Én közvetlen ember vagyok, szeretek beszélgetni, általában szeretem azokat a ruhákat is, amikben dolgozunk, úgyhogy engem az isten is hostess-nek teremtett

BCS: A hostess műfaj mostanában elég tág fogalom, gyakorlatban hogyan tapasztaltad? Vannak, akik félreértik a helyzetet?

PE: Most már vannak megfelelő szavak arra, hogy a hostess-eket meg tudják különböztetni más szolgáltatást nyújtó nőktől, mint konzumhölgy vagy escort. Én az utóbbi kettő közül egyiket sem vállalom.
Természetesen azért akadnak olyanok, akik ezzel nincsenek tisztában – vagy egyszerűen szimpatikusnak találnak – és próbálkoznak, de az ilyen helyzeteket lehet kezelni.
Számomra még az meglepő, hogy bárhova megyek dolgozni, bármilyen csapatba, a híresztelésekkel ellentétben a legtöbb hostess komoly kapcsolatban van, úgyhogy a bepróbálkozós úriembereknek általában nincs is esélyük.

BCS: Ügynökségtől is kaptál elég konkrét ajánlatot már kísérőszolgálatra. Ez kirívó eset volt vagy ez megesett más ügynökségekkel is?

PE: Nem jellemző, hogy ügynökségek keressenek meg, mert nem vagyok regisztrált tag szinte egy ügynökségnél sem. Ennek ellenére gyakran keresnek meg hasonló ajánlatokkal, de nem nagyon érdekel a dolog, nálam ez nem fér bele, ráadásul a személykíséret mellé általában kérnek mást is. Az én önbecsülésem és lelkiismeretem nem engedné, hogy ezzel foglalkozzak. Én így is jól élek, és mellette tükörbe is tudok nézni.

BCS: Ismerve a munkásságod, megfigyelhető némi nyitás az idő folyásával az akt műfaj felé. Tudatosan vagy így alakult, hozta a kedved? Netán az anyagiak domináltak?

PE: Az első aktfotózásomnál a kíváncsiság hajtott. És a másodiknál is Aztán valahogy megtetszett a dolog, mára pedig már ott tartok, hogy nagyon megválogatom, hogy kivel dolgozok együtt. Sajnos volt olyan, hogy megégettem magam, azóta inkább utánanézek mindennek és bebiztosítom magam. A pénz természetesen fontos motiváló erő, aktfotózásnál még inkább, szerintem hazudik az, aki azt mondja, hogy a pénz nem fontos.

BCS: Milyen érzés volt először levetkőzni és meztelenül pózolni? És milyen érzés mostanában?

PE: Először kemény munka volt a fotósnak leimádkozni rólam a ruhadarabokat, de aztán csak belejöttem… Azóta sok hasonló fotózásom volt, ma már nem feszélyez a helyzet, sőt, néha úgy veszem észre, hogy ruha nélkül jobb fotók készülnek rólam.

BCS: Mindenki más szívesen elnézegeti ezeket a fotóidat (is), legkevésbé talán a barátod nem. Mennyire nevelhető egy pasi ilyen szempontból? Neked hogy sikerült ez eddig?

PE: Az előző barátom hozzáállásáról inkább nem írnék, mert a mostani el fogja olvasni a cikket…
A mostani barátom kemény dió volt, mert neki az összes ex-barátnője „civil” foglalkozású. Úgy gondolom, hogy mostanra már elfogad engem ezekkel a fotókkal együtt. A konfliktusokat úgy próbálom meg elkerülni, hogy a fotózások után a teljes elkészült sorozatot megmutatom neki, így látja, hogy nem takargatok előle semmit. Emellett nem vállalok erotikus aktot (az úgynevezett nem zártlábas képek, a szerk.), ezt itt is nyomatékosítanám, mert a mai napig sokan keresnek meg ilyen ajánlatokkal.

BCS: Neked milyenek a kedvenc képeid, milyen stílusban dolgozol legszívesebben? Ha van ilyen persze…

PE: Az én kedvenc képeim natúr fotók, leginkább a portrékat szeretem és a fekete-fehér képeket. A stílus számomra nem meghatározó, a megvalósítani kívánt ötlet annál inkább. Szeretem a merész képeket is.
Szóval vagy nagyon natúr, vagy nagyon merész legyen

BCS: Dolgoztál víz alatti képeken is. Mesélj róla? Ki nyomott a víz alá?

PE: Selmeczi Dániellel volt két víz alatti fotózásom. Hogy milyen volt? Nehéz! Első alkalommal azzal telt a délelőtt, hogy megtanuljuk kezelni a testünket a víz alatt. Olyan apróságokra is figyelnünk kellett, mint hogy ne jöjjenek buborékok az orrunkból, a szánkból, legyen nyitva a szemünk, ne takarja el a hajunk az arcunkat…és nem árt, ha mindezek közben valami normális pózt is fel tudunk venni fél percre úgy, hogy közben nyom a víz felfelé… Nem volt egyszerű, de szerintem megérte. Nagyon különleges képek készültek.

BCS: Lesz ennél még extrémebb munkád a jövőben? Vagy bevállalnád?

PE: Mostanában nem kerestek meg elvetemültebb ötletekkel. De ha valaki olvassa a cikket és van valami extrém ötlete, az nyugodtan keressen meg, mert imádom az ilyen felkéréseket!

BCS: Mi volt, amit már nem vállaltál? Volt, ami már túl elrugaszkodott volt neked?

PE: Igen, volt olyan munka, amit nem vállaltam. Igazából nem volt elrugaszkodott, de nekem annyi elég volt a lemondásához, hogy novemberben, egy hajnali órában lett volna a szabadtéri aktfotózás 5 fokban…azt nem vállaltam be, mert volt már egy vesegyulladásom és nem szerettem volna még egyet.
Olyan munka nincs, amit azért mondanék le, mert túl elrugaszkodott.

BCS: Család, barátok, ismerősök hogy állnak a modellkedésedhez? Vidéken pláne nehezebben emésztik meg az aktmodellkedést, nem?

PE: Akik fontosak számomra – a családom, barátom, barátaim – tudnak róla, ők így fogadnak el. A legjobb barátnőmnek például kifejezettem tetszenek az aktfotóim.
Az, hogy vidéken mit gondolnak erről, az nem nagyon érdekel, mivel már nem lakom ott. Amíg ott éltem, addig nem is tudták az emberek, úgyhogy nem volt miről beszélniük.
Én úgy vagyok ezzel, hogy ha rákérdeznek, akkor nem tagadom, de magamtól nem is reklámozom.

BCS: Mi a kedvenc ruhadarabod?

PE: Az állandóan visszatérő kérdés…pedig a válasz maradt. CIPŐ-CIPŐ-CIPŐ!!! És combfix

BCS: Ügynökségeken keresztül vagy közvetlenül akadnak inkább munkáid? Érdemes egy modellnek önmagát menedzselnie szerinted? Megvannak a lehetőségek rá, hogy úgy is sikeres legyen?

PE: Én vagyok az élő példa arra, hogy hívhatnak valakit rendszeresen fotózásokra anélkül, hogy ügynökségnél lenne regisztrálva és egy profi team állna a háta mögött. Én csak közvetlenül kapok munkát.
Érdemesnek nem tudom, hogy érdemes-e, nálam ez így alakult. A szüleim azt mondták nekem 19 évesen, hogy modellkedjek nyugodtan, de ők nem tudnak ebben anyagilag támogatni. Így hát én kezdtem el munkák után járni. Ingyen fotózások, képgyűjtés…az első egy-másfél évben ez volt rám jellemző. Szerencsére ma már ott tartok, hogy engem hívnak. Úgy gondolom, hogy itt nem csak az akaraterő és a kitartás számít. Egy lány tényleg csak akkor lehet modell a saját erejéből, ha látnak benne valamit a fotósok.

BCS: Hogyan tovább? Tervek, elképzelések? Házasság, 2, 4 vagy 6 gyerek majd?

PE: Hogyne, persze, 6 gyerek…!
Most két-három helyen dolgozom egyszerre, mellette fotózásokra járok, és jól érzem magam a bőrömben.
Lassan-lassan szeretnék váltani, hogy ne legyen hiábavaló az a diploma, de azért nem sietek…

BCS: Milyen munkákkal keressenek, hogyan találhatnak meg a megrendelők?

PE: Igazából bármi jöhet, ami nem erotikus, plusz minél elvetemültebb az ötlet, annál jobb.
Hogy hogyan találnak meg? Itt is például