BCS: Amikor először találkoztunk élőben, éppen az Erotika Parádén aktmodellkedtél. Ez volt az első ilyen rendezvény, ahol voltál dolgozni?
HM: Nem,előtte is voltam már, a talán a 3. Parádé volt, amin dolgoztam, csak a korábbiakon még hostess-ként.
BCS: Milyennek láttad egyébként az Erotika Parádét? Milyenek voltak a látogatók, akiknek pózoltál?
HM: Érdekesek
De kötődtek ott jó ismeretségek is, aminek nagyon örülök.
BCS: Az előzőből következően nem vagy túlzottan szégyenlős. Mindig is így volt, vagy kellett fejlesztened egy kicsit ezt a képességed?
HM: Nem, nem volt meg, és most sem mennék el egy nudista strandra
BCS: Ha már belevágtunk a közepébe, haladjunk visszafelé időrendben. Mióta aktozol? Hogy indult?
HM: Lassan 2 éve. Az indulás érdekes volt, egyik barátom készített rólam amatőr képeket és ezeket feltöltöttem az egyik modellportálra. Majd elkezdődtek a profibb fotózások, TFCD-k, stb… Utána pedig a munka felkérések. Soha nem gondoltam volna hogy eddig el fogok érni…
BCS: És mi volt az aktmodell praxisod előtt? Zeneiskola, munkahely, hogy indult a modellkedés nálad?
HM: Dolgoztam vendéglátás, kereskedelem, marketing területén, de most elkezdtem tanulni is, stylistnak. Szeretem elég sok területen kipróbálni magam.
BCS: Szépségversenyeztél is időnként, illetve még mindig, ha jól tudjuk.
HM: Igen,most is benne vagyok a Fonyód Szépe 2010 elődöntőjében, és bekerültem a Blikk Szépe 2010 legszebb 10 lánya közé. Ezen nagyon meglepődtem, nem gondoltam volna. Sokan jelentkeztek, és még több gyönyörű nő található országunkban.
BCS: Azon modellek közé tartozol, akik régóta harmonikus kapcsolatban élnek. Semmi tányérdobálás a modellkedés miatt?
HM: Mint mindenhol,nálunk is vannak problémák, de hála Istennek a karrierem miatt soha nem volt. Nem mindenki viselné el, hogy a párja mások előtt fedi fel azon dolgokat, amiket csak egy párkapcsolatban szoktak. Nekem szerencsém van, mert támogat abban, amit csinálok. De a félreértések elkerülése érdekében is elvittem nem egy fotózásomra, hogy lássa milyen is ez.
BCS: Mit tudnál javasolni azoknak a modelleknek, akiknél a párjukkal nem megy ilyen simán a munkájuk elfogadtatása?
HM: A kommunikáció és a bizalom a legfontosabb, illetve a tisztelet. Amelyek szerintem eleve a párkapcsolatok alapkövei, de, ha végignézheti az illető modell egy-egy munkafolyamatát, könnyebb megérteni ezt a világot.
BCS: Elég sokat utazgatsz is. Merrefelé jársz általában?
HM: Igen, lassan nincs olyan ország Európában, ahol nem jártam. De néha jó lenne, ha az adott városból, országból többet is láthatnék, mert ez nincs mindig így…
BCS: Hideg vagy meleg helyekre mész inkább? Hova mennél még nagyon szívesen?
HM: Ahova hívnak…
De inkább a mediterrán típusú helyeket részesítem előnyben.
BCS: Szereted a hideg és sáros pocsolyát? Tudod miért kérdezem…
Volt már ennél meredekebb fotózási helyszíned?
HM:
Nem, eddig ez viszi a pálmát. Mindig emlékezetes marad a számomra.
BCS: Jól úszol és szereted az úgynevezett vadvizeket. Valaha sportszerűen is csináltad? Vagy sportoltál bármi mást?
HM: Nem, ezt nem, csak imádom a vizet és imádok úszni. Kiskorom óta nagy szerepet kapott az életemben a zene és a mozgás. Iskolai időszakom alatt a ritmikus sportgimnasztikát, aerobic-ot, latin és standard táncokat sikerült kipróbálnom, és valamelyiket igaz rövid ideig, de versenyszerűen is csináltam.
BCS: Te is viszonylag önállóan dolgozol, vállalsz el munkákat. Az ügynökségeken keresztül nem akadt annyi munka?
HM: Nem vagyok fashion-modell alkat, és lehet, hogy az én észrevételem rossz, de még nem tudok olyan aktmodellről, akinek egy profi ügynök egyengeti a karrierjét. Sok időnek kell eltelnie még, hogy ezen ágazatot is elfogadják.
BCS: Amióta modellkedsz, történt érezhető változás ebben az iparban tendenciák tekintetében? Könnyebb vagy nehezebb manapság ebből megélni?
HM: Ezt nem tudom,mert nekem hatalmas szerencsém lehetett, de a kezdésemet követően rá kb. fél évre én már ebből élhettem. De ehhez kellett egy megértő társ is.
BCS: Hogyan látod az elkövetkezendő időszakot? Vannak terveid már?
HM: Igen vannak, nem is kicsik, de egy nagyon kicsi ideig váratnak magukra, mert hatalmas változást fog behozni az életembe és erre nem csak egyet kell aludnom, hogy teljesen átgondolhassam. Ha megvan, ti lesztek az elsők, akiknek szólok.
BCS: Van esetleg kimondottan kedves emléked a modellmunkáid közül? Vagy kialakult szoros kapcsolat kolleginával, más szakmabelivel?
HM: Igen,a legjobb barátnőmet is így ismerhettem meg, és még elég sok olyan embert, akiket barátaimnak mondhatok, és ha már másért nem is, de már ezért nagyon megérte elkezdenem ezt a szakmát.
BCS: És mi lenne az az álommunka, ami nagyon hiányzik még? Valamint, hogyan találnak meg vele?
HM: Álommunka..huhh… Ezen még annyira nem gondolkodtam, de vannak céljaim, amiket mindenképp el akarok érni. Erről már csak babona miatt is félek beszélni
Ha elértem, ami ebben az évben eléggé valószínű, tudni fogtok róla.
Bárki elér itt is, de hamarosan kész lesz a weboldalam, ahol még több információt olvashat rólam az érdeklődő, valamint az elérhetőségeim is fel lesznek tüntetve természetesen.









Legutóbbi hosszászólások