|
|
 Igen, Dia nem modellkedés által szeretné megkeresni az egzisztenciára valót, hanem – nem bízva semmit a véletlenre – pénzügyi szakon tanul, és kíván el helyezkedni a későbbiekben. A somogyjádi lánnyal nem egyszer dolgoztunk már mióta részt vett a The Contest 2009 szépségversenyünkön tavaly, és ki tudja, talán még fogunk is, ha ő is így akarja. A roppant kedves és szerény viselkedésű Diára mi legalábbis bármikor fogékonyak leszünk egy-egy további fotózási alkalom kapcsán, főként, ha ilyen kellemes és izgalmas képeket készíthetünk róla.
Kellemes nézelődést a teljes galériájában!
Tovább is van…
Kata még nem szerepelt nálunk, de a jövőben még sokat fog terveink szerint. A nagykanizsai vörös szépséggel egy igen forró nyári napon vetettük be magunkat a Mecsek bükkfái közé, ahol a hőmérsékletnek megfelelő ruházatban, azaz csak fehérneműben fotóztuk őt. A zöld rengeteg különféle árnyalata közt gyönyörűen mutatott hajának tűzvörös színe, ami jól illeszkedik a temperamentumához is. Első közös napunkon igen produktívan töltöttük el az időt, köszönhetően a profizmusának, gyakorlatának a pózolás terén. Biztos nem lepünk meg vele senkit, ha eláruljuk, igencsak keresett modell egyébként.
Tovább is van…
Krisztink régi modell már nálunk, és mindig egy élmény vele dolgozni, főként a mentalitása miatt, hogy gyakorlatilag bármilyen helyzetben feltalálja magát modellként. Most éppen a mellékhelységben tettük próbára, és kíválóan teljesített a kicsit iskoláslány jellegű szerkóban, sőt, még villantotta is a Micimackós alsóját, és egy kis mellbimbót is a végére. A továbbiak leközlésére itt most nincs módunk, mivel ez nem +18-as oldal, ezért a fantáziátokra bízzuk a fotósorozat további darabjainak vizualizálását. Egy kicsit biztosan fura lehet, miért nem választottunk valami klasszikusan szép helyszínt, vagy akár csak egy jól megszokott egyszínű hátteret, neadjisten angyalszárnyakkal is ékesíthettük volna őt. A válasz: mert csak és kész. Abból van már tonnaszámra és unalmas. Nem sok modell tudna teljesen önfeledten pózolgatni egy budin, de akibe szorult némi affinitás ez iránt a szakma iránt, meg tudja oldani. A legtöbbekből pont ez hibádzik, nincsen beleérző képességük, nem tudják elengedni magukat lazára, közben azon járna az agyuk, vajon ki mit fog szólni, ha nem egy Bentley, hanem a fajansz mellett pózol? Eláruljuk, semmit. Az számít, hogy melyik lesz hiteles, melyiknek lesz hangulata, és válik ettől izgalmassá.Vele pedig jó élmény WC-re menni
Tovább is van…
A mai napra való tekintettel igyekeztünk valami pirosas, pikáns sorozatot bemutatni, éspedig Barbi segítségével, aki egyébként barátját is készült meglepni ezekkel a fotókkal. Mivel Valentin-napra készült, naná, hogy igyekeztünk, ha nem is rózsaszínben, de pirosban láttatni a világot, vagy legalábbis a környezetet. Reméljük, a meglepetés sikeres lesz és Barbi marad érintetlen, valamint az osztálytársak, riválisok is kellőképpen besárgulnak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, minél inkább megszólnak valakit a háta mögött, annál inkább irigylik
Ezúton is kívánunk minden kedves látogatónknak nagyon boldog Valentin-napot! Tovább is van…
 Tovább borzoljuk az idegeket a nyári emlékekkel, mindez jólesik ilyen időben és ekkora hóban. Ahogy kellemes a szemnek Évi testalkatában is gyönyörködni, hiszen valljuk be, nem sok hasonlóan kidolgozott alakkal találkozunk, főként manapság. Sajnos az életmódból következően igen gyakori, hogy 20 éves lányok már tetemes méretű feneket növesszenek a sok tespedéstől. Évi ezzel szemben meglehetősen aktívan sportol mind a mai napig, kínozza magát edzőteremben, fut, stb… Mindenki döntse el, mi a fontosabb neki, csak utána ne irigykedjen senki
Tovább is van…
Ismét nyári emlékeinkhez folyamodunk újabb galériáért, méghozzá Baba egyik sorozatát prezentáljuk, amit még a Mecsek egyik csendes mellékútján készítettünk vele a szolid 30-35 fokos kánikulában, kihasználva a sok bükk kellemes árnyékát. Utána persze Orfű felé vettük az irányt, aminek az eredményét egyébként már láthattátok. Egyébként legutóbb barátnőjével, a nemrég prezentált Dettivel járt nálunk és fontolgatja egy fehérneműs fotózásra történő benevezést, felbuzdulva a látottakon. Ha valaki úgy gondolja, hogy szívesen látná lengébben is, ne fogja vissza magát a buzdítással!
Tovább is van…
Per pillanat esik a hó itt, ezért természetesen ezen a héten is egy kellemes nyári emléket választottunk ki. De nyugodtan beszélhetünk erről többes számban, mert Herman Mónikával, akit a továbbiakban simán lemoncsizunk a legnagyobb tisztelettel, nagyon jó hangulatban dolgoztunk a Fadd-Dombori melletti Duna holtág partján. Tehát neki is szól a nosztalgia, legalább annyira, mint a strandidőnek. Szerencsére nyugodt volt a környék, még nem indult be a szezon, amikor ezeket a képeket elkövettük egy gyönyörű fa árnyékában a kora délutáni napsütésben. Nem rutintalan modell révén igen hamar megvolt az összhang is köztünk, egy élmény volt vele dolgozni, és nem is ez az egyetlen sorozat készült vele – természetesen. A galéria végén úgy tűnik, mintha vetkőzésbe kezdene, és nem is alaptalan a gyanú, de annak a teljes és minden igényt, fantáziát kielégítő eredményét majd máskor és máshol láthatjátok a közeli jövőben 
Tovább is van…
 Vitai Niki - Sellye
Régi új arccal kezdjük az új évet, hiszen Nikivel már tavaly közöltünk egy sorozatot, bár most gyökeresen más jellegűt mutatunk be nektek. Az előző inkább volt egy igazán fashion hangulatú, talán már kicsit absztrakt avgy elvont is, míg ezúttal egy igazán nőies oldaláról mutatkozik be. Nyugodtan mondhatom úgy, nekünk is kicsit tátva maradt a szánk a belőle sugárzó erotika láttán, de aztán nem foglalkoztunk vele, a naplemente nem vár ránk… Szerencsére a sellyei fürdő termálvize nem hideg, így didergés nélkül, inkább felhevülve pózolgatott egészen addig, míg a nap beszüntette azt a kellemes aranyozást a hajkoronájában, mert inkább lement a szomszédos házak mögé.Már legutóbb is dicshimnuszokat zengtünk róla, most sem tudunk mást, így inkább hallgatunk és megnézzük a képeket újra, ismét.
Tovább is van…
|
|
Legutóbbi hosszászólások