Powered by Max Banner Ads 

Girls' Club fotózás

2008-ban indítottuk a Girls’ Club nevű sorozatunkat, ami azokról a lányokról szól, akik szeretnének magukról egy jó fotósorozatokat, megmutatni magukat másoknak, de mindezt nem egy szépségverseny keretein belül, hanem minden különösebb felhajtás nélkül, saját elképzelések alapján. A már látható fotógalériák alapján láthatjátok, hogy igyekszünk nem egy kaptafára dolgozni, nincs két egyforma képanyag. E tekintetben maximálisan figyelembe vesszük a te ötleteidet is, feltéve, hogy nem túl elrugaszkodottak. Egyébként lehetnek akár azok is, csak a felmerülő költségeket ne nekünk kelljen állni… :)

Tehát, ha úgy érzed, kipróbálnád magad, tehetséget és kedvet érzel magadban a modellkedés iránt, töltsd ki az oldal alján található jelentkezést! A jelentkezők nagyjából leggyakoribb kérdése, hogy mindez mibe kerül, ingyenes-e? Egyrészt az, másrészt nem az, ahogy vesszük. A 2010-es évtől kezdődően azt a szisztémát alkalmazzuk, hogy nem kérünk pénzt a fotózásért, illetve a képekért, de el is várjuk azt, hogy a hozzáállása a jelentkezőnek megfelelő legyen. Egyszerűen azért, mert a fotózás “ára”, egy számunkra használható képanyag. Ezért dolgozunk, ezért költöttünk nem keveset a technikai felszerelésekre. Van már benne rutinunk, hogy tudjuk szűrni a komolytalan jelentkezőket. Nagyon rossz, hogy ezt kell mondanunk, de több jelentkezésből nem lesz semmi, mint ahányból igen. Ez pedig nem rajtunk múlik…
A “munkával” kapcsolatban még pár gondolat. Munka, azaz, hogy ki mit “ad hozzá” a fotókhoz? Mi a szakértelmünket, tapasztalatunkat, amit az elmúlt 3-4 évben szereztünk mintegy 150 lánnyal történő fotózás során. Te azt, amit modellkedésnek szokás nevezni. Viszont, a jelentkezők többsége nem rutinos modell, hanem ebben segítenünk kell nekik. Ez így teljesen rendben is van, és szívesen tesszük. Viszont, így nem beszélhetünk szó szerinti értelemben vett munkáról esetetekben. Onnantól kezdve lehet ezt annak tekinteni, ha nem csak, hogy nem vagy zavarban a kamera előtt, de önállóan be tudsz állni pózokba, úgy formálod a karaktered, megjelenésed, kisugárzásod, ahogy azt tőled megkívánják. Ettől modell a modell! Amíg ez nem megy, addig nem ő dolgozik, hanem rajta vagy vele dolgoznak. Mindezt csak azért tartottuk fontosnak leírni, mert néha felvetődött, hogy miért nem fizetünk a modelleknek? Legfőképpen azért, mert megkapja a képeket, vagyis szó nincs róla, hogy ingyen dolgozna – ráadásul az ő ötletei alapján készülnek a képek, nem mi mondjuk meg, hogy mit szeretnénk. Talán nem nagyképűség, ha kijelentjük, hogy a mi tevékenységünk és anyagi invesztációnk a technikai felszerelésbe megfelelő ellenértéke lehet egy általában kezdő modell pár órás pózolásának.  Ha valaki annyira jónak bizonyul első alkalommal, hívjuk még fotózásra a későbbiekben is, ez esetben természetesen sem számolunk fel semmilyen költséget, illetve tudjuk ajánlani már fizetős munkákra is másoknak. Ebből a szempontból egy jó lehetőség ez nektek gyakorlásra, a rutin megszerzésére, és az oldalon való megjelenés az ismertség megszerzésére. Már csak azért is, mert nem csak egy válogatott (1-2-5-10-20 fotó) képanyaghoz juthatsz így hozzá, hanem az egészhez, így láthatod azokat a különbségeket egy-egy póz esetében, amelyek döntően befolyásolják a kép megjelenését (tekintet, fej-, kéz- és lábtartás, stb…). Ezekben egyébként a fotózás során is hathatós segítséget nyújtunk.

Az elkészült képeket mind odaadjuk (nem hetek, hónapok múlva), minimális utómunkával, vízjelezve. Ebben nincs benne részletes retusálás, azt külön kérésre megtesszük, de nem tudunk adott esetben 2-300 képet, de még 20-30-at sem képenként 1-2 órányi munkával tökéletesebbre csiszolgatni unaloműzésként. Számolja ki mindenki, mennyi időbe kerülne mindez, és gondolja át, ő mennyit kérne ennyi munkáért adott esetben. Ez különösen érdekes azon esetekben, amikor valakiről el kell tüntetni dolgokat. Kérésre természetesen megtesszük, de ez nincs benne a “csomagban” úgymond, megegyezés kérdése. Mindenki vegye számításba, hogy fotózásra alkalmas állapotban van-e, vagy inkább éppen aktualizálódott feketehimlő, biciklis baleset, napkiütés, kiszívott nyak miatt nem annyira. A már megtekinthető fotósorozatok esetében sem alkalmaztunk utólagos kozmetikát, a “kegyetlen valóságot” mutatják be. E tekintetben a filozofiánk: a képeket lehetőleg úgy kell elkészíteni, hogy ne kelljen rajta utólag órákat dolgozni a szalonképessé tételükhöz. Tehát, adott esetben ne sajnálja senki a pénzt sminkesre. Olcsóbb, mint a retusálás sok képen alkalmazva. Nem írjuk elő, hogy általunk ajánlott sminkest kell igénybe venni, ha úgy érzed, hogy meg tudod magad is oldani, ám legyen. Természetesen vannak ilyen tekintetben partnereink, akik munkáját merjük ajánlani. Hogy milyen smink szükséges, az persze nagy részben függ attól, hogy milyen fotókat tervezünk készíteni. Értelemszerűen egy laza vízparti munkához nem kell alkalmi smink, ellenben egy elegánsabb fehérneműs jellegűvel mondjuk.

Szintén visszatérő momentum a “portfolió-effekt”. Manapság nagyjából egy iparág alakult a modellkedni szándékozók pénztárcájának lecsapolására. A modellügynökségek jelentős része ebből tartja el magát, hogy minden hozzájuk betérőt alkalmasnak tartanak a modellszakmára, feltéve, ha hajlandó náluk elkészíttetni egy portfoliót, regisztráltatni, magyarán pénzt költeni. Az elkészült portfolió felhasználhatósága és minősége már erősen kérdéses, az általa generált megkeresések száma már jobban prognosztizálható. Általában a nulla felé tendál… Mi ebbe nem folynánk bele, az elkészült képek nem portfolió helyettesítők, de biztos, hogy egyet-egyet fel lehet használni belőlük – a fotósorozat jellegétől függően persze. Ehhez azonban nem elég a barátnő sminkje, anyu stylist-kodása, és a lelkes baráti kör meggyőződése sem. Használható portfoliót néhány fotós készít csak, nem olcsón. A használhatóság alatt elsősorban azt értjük, hogy tőlük fogadják el, lévén a divatszakma eléggé belterjes kör Magyarországon, de úgy világszerte is. Ha abba az irányba kacsintgatsz, ezt jobb, ha már most tudomásul veszed.

A fotózások továbbra is Pécsett és Fonyód környékén történnek, így az esetleges ideutazásról magadnak kell gondoskodni. Egy-egy ilyen munka néhány órás időtartamú (ugyanis ez nem igazolványkép készítés) és még mindig nem látványpékséghez hasonlóan működik, azaz a barátok, férjek, aggódó család majd a végeredményben gyönyörködhet, a helyszínen nem kell, hogy szurkoljanak neked. Ez sokaknál problémát okozott már, de nem minket zavarnának, hanem téged. Az viszont minket, ha a ráfordított időnk és munkánk e miatt kárba veszne. Emiatt ehhez ragaszkodunk a te érdekedben is. Ugyanezen okból kifolyólag nem vagyunk hívei a szervezett workshop fotózásoknak sem, ahol néha azt sem tudja egy-egy (főként kezdő) modell, hogy éppen melyik fotósra nézzen. Nálunk nincsenek nézelődők, slepp, csupán, akinek feltétlen ott kell lennie, vagyis általában csak Te és a fotós, ezzel biztosítva a zavartalan munkát.

Arra felhívnánk minden jelentkező figyelmét, hogy egy-egy ilyen fotózás nem kevés munkával jár (általában legalább 3-4 óra a maga a fotózás), ezért csak azok jelentkezzenek, akik ezt komolyan is gondolják. Ez úgyis kiderül az előzetes egyeztetésből, kommunikációból. Mivel a jelentkezőket a beküldött képek alapján hívjuk be fotózásra, kérjük ne webkamerás és mobiltelefonos “önportrékat” küldjetek lehetőleg, amiken gyakorlatilag kivehetetlen az arcotok, hát még az alakotok. Nem kell profi kép, csak rajta legyél, jól láthatóan! Tökéletesen megfelel, ha egy semleges háttér előtt állsz, ahol látszik az alakod. Nem megyünk sokra a szétretusált képekkel sem, amelyek alapján akár vérdíjat is kitűzhetnének a fejetekre, úgysem ismerne meg senki. Egy digitális gép már mindenhol van 20 méteres távolságon belül, ez nem okozhat gondot, hogy készítsen valaki pár képet rólad. Ennek hiányában nem tudjuk a jelentkezéseket komolyan venni, nem is fogunk rá válaszolni!
Egy igazi casting-en sem fognak se kisminkelni, se különösebb előkészületeket foganatosítani a fotózáshoz. Egyszerűen natúrban akarnak látni, amilyen valójában vagy. Majd a szakembereik átfaragnak Süsü a sárkánnyá, vagy akár Quasimodo-vá, ha arra van szükségük.

Jelentkezni tudsz az alant található online formulán keresztül, vagy akár közvetlenül mail-ben. Amennyiben utóbbit választjátok, ne felejtsétek el megadni a telefonszámotokat sem a gyorsabb és egyszerűbb kommunikációt elősegítendő. Minden információra szükség van, megkérünk mindenkit, töltsön ki mindent!

Jelentkezés Girls’ Club fotózásra:

Neved (szükséges)

Tárgy (milyen fotózásra jelentkezel)

E-mail címed (szükséges)

Telefonszámod (szükséges)

Lakhelyed (szükséges)

Életkorod (szükséges)

Méreteid (tesmagasság és súly) (szükséges)

Írj egy pár sort magadról, a fotózással kapcsolatos elképzeléseidről!

Kép rólad - 1 (maximum 2MB méretű lehet)

Kép rólad - 2 (maximum 2MB méretű lehet)

Kép rólad - 3 (maximum 2MB méretű lehet)

1193341065 - Írd be ezt a kódot a rubrikába!

randitars 500x85 12 20091114093635
 Powered by Max Banner Ads 
A Girls' Club.hu: Az igazi csajok oldala - Igazi lányok és modellek, szépségversenyek és fotózási lehetőségek és információk kezdő modellek számára. TFCD modellfotózás, lehetőségek kezdő modelleknek vagy a modellkedés, fotózások iránt érdeklődőknek, elsősorban a dél-dunántúli régióból, Pécs és Baranya környékéről. Mail: info_kukac_girls-club_pont_hu

igazi lányok, csajok,girlsclub, girls-club,fotómodell,modellfotózás,szépségverseny,szépe,tfcd ,modellkedés,fotózás, 2007 nyár szépe, 2006 év arca, fonyód szépe