Powered by Max Banner Ads 

Privát fotózás

Privát fotózásra jelentkezés: azok számára, akik nem szeretnének publikus fotókat magukról, de azért szeretnének :)

Feltételezhetően – és az eddigi tapasztalataink ezt alátámasztják – minden Nőben felmerül egyszer legalább életében a gondolat, hogy készíttessen magáról egy fotósorozatot, amin igazán jól néz ki, amire büszke lehet élete végéig. Hogy ez mennyire igaz, arra nem is kell több bizonyíték, mint az oldalon található galériák. Az elmúlt 2-3 évben több. mint száz lányt fotóztunk csak az internetes kiírásaink, versenyeink keretein belül. Ők, szinte minden esetben azért neveztek be, jelentkeztek, mert az addig látottak alapján úgy érezték, róluk is készülhetnek hasonló képek, és ezek nagy valószínűséggel tetszeni is fognak nekik, vagy azoknak, akiknek szánták ezeket a képeket.

Igen ám, de az itt látható képek mind-mind publikálási céllal készültek. A fotózások során gyakran hangzott el az alábbi mondat: “Merészebb is jó lenne, de nem szeretném, ha megjelenne rólam ilyen kép valahol.” Nekik, és azoknak, akik azért nem jelentkeztek az eddigi fotózással kapcsolatos felhívásainkra, mert annak eredményét megjelentetjük, mostantól szeretnék lehetőséget biztosítani rá, hogy csak saját maguknak vagy párjuknak készíttethessenek örök emléket vagy akár kellemes meglepetésként prezentálható fotósorozatot magukról. Az elkészült képeket természetesen diszkréten kezeljük, szerződésbe foglaljuk, hogy az elkészült anyagok kizárólag magáncélra készültek, azok bárminemű felhasználása jogi következményeket vonhat maga után.

A lehetőségekhez mérten bármilyen egyedi elképzelés megvalósításában igyekszünk segíteni. Itt a koncepciót Te határozod meg, olyan képek készülnek, amilyeneket Te szeretnél! További információkért keressetek a info@mammelerik.hu címen vagy a 30/9869-918-as telefonon! A fotózások Pécsett vagy környékén történnek, ezt, vagy egy ideutazást kérjük vegye figyelembe mindenki jelentkezéskor.

randitars 500x85 09 20091114093509
 Powered by Max Banner Ads 
A Girls' Club.hu: Az igazi csajok oldala - Igazi lányok és modellek, szépségversenyek és fotózási lehetőségek és információk kezdő modellek számára. TFCD modellfotózás, lehetőségek kezdő modelleknek vagy a modellkedés, fotózások iránt érdeklődőknek, elsősorban a dél-dunántúli régióból, Pécs és Baranya környékéről. Mail: info_kukac_girls-club_pont_hu

igazi lányok, csajok,girlsclub, girls-club,fotómodell,modellfotózás,szépségverseny,szépe,tfcd ,modellkedés,fotózás, 2007 nyár szépe, 2006 év arca, fonyód szépe