Hogyan viselkedjen egy modell: Ez persze sokak szerint felesleges, meg egyértelmű, de higgyétek el, egyáltalán nem mindig az. A gondolatainkat gyakorlati tapasztalatok ihlették, megtörtént esetek alapján írtuk össze a javaslatainkat. Kezdjük ismét az első lépéseknél:
A modell vagy önmagától, vagy valakinek a hatására kerül kapcsolatba a szakmával, feltehetően valamely modellstúdió vagy ügynökség révén. Gyakori eset, hogy bár még csak érdeklődik és igazából azt sem tudja, mit is akar, de már előáll allűrökkel, mintha sztármodell lenne. Ezt abban az esetben sem szereti senki, ha már tényleg az volna, de egy kezdő teljesen valószínűtlen, hogy megértésre találjon ilyen szituációban. Az ilyen viselkedés csak plusszmunkát okoz mindenkinek, az pedig nem célja az együttműködésnek. A másik, és még fontosabb dolog a korrektség. Ez vonatkozik úgymond kis és nagy dolgokra egyaránt. Kezdődik minden a megbízhatósággal, légy pontos mindig, illetve, ha nem tudsz valahova odaérni a megbeszélt időpontra, azt tudasd a partnerrel minél előbb, hogy tudjon számolni ezzel, más megoldást keressen. Nagyon gyakran előfordul, hogy hozzánk is jelentkeznek pl. a Girls’ Club fotózásokra, majd miután leegyeztettük az időpontot 1-2 héttel előre, az azt megelőző napon – jobb esetben – kapunk egy sms-t, hogy bocsika… Természetesen bárkinek közbejöhet bármi, de akkor is legyen annyi mindenkiben, hogy megtiszteli a másik felet a személyes értesítéssel, egy telefonhívásnyi költséget csak kibír mindenki. Azt már nem is kommentálnánk, amikor a jelentkező modell már másodszor játssza el, hogy nem jelenik meg. Mindenki tervez, szabaddá teszi arra az időpontra magát, így a meghiúsult munka gyakorlatilag veszteség, kárba veszett idő.
A kommunikációval kapcsolatban javasoljuk mindenkinek, hogy legyen egyértelmű, és ezt várja el a másik féltől is. Lehetőleg fogalmazzon világosan, hogy mit szeretne, milyen eképzelései és elvárásai vannak, és ne is féljen ezeket kimondani. Ugyanakkor ne sértőjön meg, ha a másik fél is konkrétan fogalmaz adott esetben, nem köntörfalaz. Mindez, bár nem mindig jellemző, összességében segíti az egyértelmű megállapodásokat, csökkenti a félreértések lehetőségeit. Ehhez természetesen szükséges, hogy legyenek körvonalazódott elképzelései. Ezek hiánya sem baj, legalábbis addig, amíg ezt nem tagadja. Nyugodtan mondja el mindenki, ha bizonytalannak érzi magát, kérdezzen, ha nem tud valamit, informálódjon bátran. Sokkal kevésbé kellemetlen kérdezni és tanulni másoktól, mint adott esetben beégni valamilyen szituációban, amikor kiderül, hogy mégsem képes megtenni azt, amit elvállalt. Pl. egy fotózás körülményeiről, mikéntjéről. Ne a helyszínen a sminkelés után derüljön ki, hogy a modell mégsem akarja az előre egyértelműen leegyeztett aktfotózást, illetve, hogy szerinte a fehérneműs fotózás az már akt, tehát levetkőzni nem áll szándékában…
Másik sarkalatos kérdés szokott lenni, hogy miként fogadja a környezete és családja a modellkedést, mennyire támogatják ebben. Nem mindenkinek ugyanaz az ingerküszöbe, legfőképpen nem a barátoknak, partnereknek. Tiszteljétek meg őket azzal, hogy nem lepitek meg őket későbbiekben kiderülő dolgokkal, vagyis megbeszélitek velük, hogy ti ezt szeretnétek csinálni, és figyelembe is veszitek a véleményüket. Ez még akkor is fontos szempont, ha éppen nincs ilyen partneretek, mert várhatólag a későbbiekben azért az is be fog következni, hogy lesz. Ne vállaljatok be olyan jellegű munkát, amit a későbbiekben úgy éreznétek, nem tudtok felvállalni, ugyanis a múltat nemigen lehet kitörölni. Konkrétan, ha aláírtatok egy szerződést, megkaptátok a munkátok ellenértékét, akkor az elkészült anyagot a megrendelő meg is fogja jelentetni, hiába gondoljátok meg magatokat. Kérték már tőlünk is, hogy két évvel korábban az internetre készült – egyébként a modell önként jelentkezett, és csakis teljesen ruhás képek készültek róla – fotósorozatot távolítsunk el az “internetről mindenhonnan”. Ez nemigen áll módjában senkinek, pláne, ha már sok más oldalra is átkerültek a képek, nem is a jogtulajdonosok által üzemeltetett weboldalakon vannak csak fenn. Megjegyeznénk, hogy utóbbi esetben sem lehet a kérésnek eleget tenni. Mindenki igen jól rágja át, mi az, amit fel tud vállalni a jövőben.
Ezek igazából elég evidens dolgok, mégis szinte rendszeresen előfordulnak esetek, amikor valaki nem akarja tudomásul veni, hogy a világ nem mindig a kénye-kedve szerint működik. Ugyanakkor a modell is elvárhatja, sőt, követelje is meg, hogy vele szemben is hasonlóképpen járjanak el, ellenkező esetben nyugodtan hagyja ott a produkciót, ne hagyja magát kihasználni, átverni. Egyébként pedig éppen az ilyen nézeteltérések elkerülése végett készülnek a szerződések, melyekről szintén szólunk.








Legutóbbi hosszászólások