Powered by Max Banner Ads 

Fotózásokról – avagy hogyan is zajlik nálunk

Amit egy fotómodellnek nem árt tudnia: Ahány ház, annyi szokás, és ez a mondás áll a fotósokra, stúdiókra is. Ennek ellenére vannak momentumok, amelyek általánoságban érvényesek. Írunk ezekről is itt, valamint arról is, nálunk hogyan zajlik egy fotózás. Ez utóbbi az esetek többségében olyan jellegű, amelynek eredményét itt nálunk is láthatjátok a különböző galériákban.

Először is, legyetek mindig tisztában, milyen munkára mentek, és ennek megfelelően készüljetek fel rá. Ez nyilván elsősorban az akt, fehérneműs vagy esetlegesen erotikus jellegű munkák esetében kíván meg alkalmasint egyenletes bőrszint (ne legyenek rajtatok bikinifoltok), szőrtelenítést (hacsak nem pont az a koncepció, hogy legyél “természetes”) és hasonló előkészületeket. Az, hogy valaki egy reggel kezdődő munkára ne egy buliból, alvás nélkül essen be, talán evidens, bár volt már rá példa, hogy megtörtént mégis. Szerencsére a sminkes elég profi volt… Ugyancsak gyakori hiba, hogy szoros, a testen gyűrődést, nyomokat adó ruhákat vesz fel a modell ilyen munka előtt, és ilyenkor meg kell várni, míg azok eltűnnek, kisimulnak. A helyszínt és időpontot egyértelműen beszéljétek meg, lehetőleg írásban kérjétek az adatokat ezzel kapcsolatban. Ne azzal menjen az idő, hogy keresgélni kell egymást. Szintén gyakorta visszatérő probléma, leginkább kezdő modellek esetében, hogy vagy ők félnek egyedül menni, vagy őket féltik elengedni. Az esetek többségében – nálunk is így van – nincs mód rá, hogy a barát, vőlegény, családtag vagy bármilyen ismerős a biztonság kedvéért ott legyen veled. Kísérjen oda, jöjjön érted, ha akar, de a munkát csak zavarná. Igen, azzal is, hogy csak ott van, néz, te pedig vele törődsz, nem a fotózásra való koncentrálással. Épp ezért, mondd meg nekik, hogy pontosan hol is dolgozol, de ne akard a stáb nyakába varrni őket, mert ezt nem fogja senki megengedni.

Ezzel kapcsolatban van még pár gondolatunk, aminek külön gondolatsort szentelünk. Rengeteg előítélet kering a fotós és a modell viszonyával kapcsolatban. Ezekkel mi is szembesültünk, sok esetben meg is lepődtünk, mennyien veszik ezeket készpénznek. Sokan mesélték el nekünk, hogy a párjuk, barátaik és ismerőseik tényként kezelték, miszerint a modelleket egy ilyen fotózáskor úgyis megpróbálják megkörnyékezni. Ez az esetek többségében – a mi esetünkében mindig – egy rosszhiszemű feltételezés. Nem állítjuk, hogy mindenhol így van, de egy normális fotóstúdió esetében nem valószínű, hogy ilyen atrocitásba futsz. Ha mégis, ne maradj ott, menj el! Egy fotózás, ha alaposan végzik, elég össetett munkafolyamat ahhoz, hogy ne érjen rá a fotós neked udvarolgatni, van mivel fogllkoznia (beállítáok, világítóeszközök kezelése, a veledvaló öszhng megteremtése, stb…). Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy a párod irántad érzett bizalma is megkérdőjelezhető, ha nem mer elengedni, mert azért egy kialakuló flörthöz két ember szükséges. Magyarán, ha te nem hajlasz rá, nincs esélye a fotósnak sem. Ellenkező esetben az utcára se engedjen ki, mert ott is bárki kikezdhet veled, vagy a munkahelyeden a főnököd, és még sorolhatnánk… Ezért is javasoljuk, hogy a partneredel, a neked fontos emberekkel tisztázz mindent a modellkedéssel kapcsolatban, ne keveredj kellemetlen szituációba ilyesmi révén.

Ha a féltékenységi jelenteken túlestél, koncentráljunk a munkára! Lehetőleg ne foglalkozz mással közben, a gondolataid ne kalandozzanak el. Sokan talán úgy vélik, nem fontos a ráhangolódás, de ez tévedés. Egyrészt, a tekintet, a nézés, az arcon tükröződő érzelmek és hangulat tönkre és igazán jóvá is tehet egy képet adott esetben. Ha nem vagy a megfelelő mentális állapotban, az kihat a testtartásodra, a mosdulataidra, a kisugárzásodra is. Utóbbi pedig az egyik legfontosabb egy jó képhez. Azt ugyanis nehezen lehet bármiféle utólagos technikával korrigálni, retusálni. Ezzel kapcsolatban itt jegyeznénk meg, hogy erre ne apelláljon senki, a retusálás nem old meg mindent. Eleve, mindennemű retusálás plussz munka, tehát növeli a költségeket, és néha egyszerűbb és olcsóbb megfelelő modellt alkalmazni, mint utólagosan megpróbálni eltüntetni a hibákat, főként, ha azok úgymond az ő számlájára írhatóak. Alapvető – legalábbis szerintünk – a fotó lehetőleg hibátlan elkészítésére való törekvés. A retusálás nem azért van, hogy egy selejtes képből mégiscsak elfogadhatót faragjunk, bár a lehetőségek tárháza miatt ezt sokan mintha nem így gondolnák… Tehát, ha már odamész egy fotózásra, akkor igyekezz tőled telhetően a legjobbat nyújtani, te is előbb végzel (hacsak haza nem küldeted magad valami miatt), és az eredmény is jobb lesz. Ebben az esetben nyilván jó referenciákat adnak rólad a veled dolgozók a többi szakmabelinek, ami további munkákat eredményezhet.

Fotózás közben lehetőleg ne kelljen mással foglalkoznod neked sem, és a fotósnak sem, csakis a munkával. Ez alatt értsd, hogy mielőtt a lényegi munka elkezdődik, intézz el mindent, ne akkor jusson eszedbe rágyújtani, WC-re szaaldni, telefonálni. Utóbbit legtöbb helyen eleve kérik, hogy kapcsold is ki, ne aggasszanak a beérkező sms-ek, hívások. Majd utána válaszolsz nekik, visszahívod őket. Ezenkívül, a stábot sem illik az esetleges problémákkal nyaggatni, biztos van nekik is saját bajuk. Lehetőleg ilyen témákba nem menj bele, úgyis magánügy. Nem beszélve róla, hogy ez sem segítí a koncentrációt. Legtöbbször ez utóbbi szokott a legnagyobb nehézség lenni, bármily meglepő is. Minden kétséget kizáróan fárasztó egy ilyen fotózás fizikailag is, a pózok többnyire kényelmetlenek, szinte abnormálisak néha a te szemszögedből, de a képeken azok mutatnak jól. Viszont a szellemi fáradtság nagyobb ellenség, mint a fizikai, főként kezdőknél. Egyszerűen elérkezik egy pont, amikor képtelenek már figyelni, megfelelő odaadást tanúsítani a kívánalmakkal szemben. Ez a rutin növekedésével egyre messzebb tolódik ki, de mindnekinél bekövetkezik egy idő után. Ezért is fontos, hogy friss és kipihent legyél, ne hullafáradtan érkezz a munkára. Igen sokan túl szokták magukat értékelni ilyen tekintetben, legalábbis az elején, amíg nem ismerik az ilyen korlátaikat. Úgyhogy ne csodálkozzatok, ha minél gyorsabban igyekeznek veletek dolgozni. Nem csak ezért, de ez is egy szempont.

A fotózás időtartamától függően nem árt készülnöd esetlegesen inni- és ennivalóval, legyen elég cigid, tamponod, stb… Ha olyan hosszú ideig tarthat, többnyire gondoskodnak erről, de jobb, ha ezt előre tisztázzátok. Különösen, ha nem egy stúdióban dolgoztok, hanem valami elhagyatottabb helyen, erdőben vagy olyan környezetben, ahol nem tudsz átugrani a szomszéd boltba vagy pizzát rendelni. Valószínűleg nem fogsz sem éhen, sem szomjan halni, de sokkal jobban érzed magad, ha nem vagy teljesen rosszul. Általában nem szoktak a modellek nagy lakomákat tartani munka előtt, de azért valami lazát nyugodtan bedobhattok, gyümölcsöt, joghurtot, ettől még nem fogtok hathónapos terhesnek kinézni. Ilyen külső helyszíni munka esetén nem árt tisztáznod az oda- és visszajutást sem, bár ez általában a produkció feladata.

randitars 500x85 07 20091114093428
 Powered by Max Banner Ads 
A Girls' Club.hu: Az igazi csajok oldala - Igazi lányok és modellek, szépségversenyek és fotózási lehetőségek és információk kezdő modellek számára. TFCD modellfotózás, lehetőségek kezdő modelleknek vagy a modellkedés, fotózások iránt érdeklődőknek, elsősorban a dél-dunántúli régióból, Pécs és Baranya környékéről. Mail: info_kukac_girls-club_pont_hu

igazi lányok, csajok,girlsclub, girls-club,fotómodell,modellfotózás,szépségverseny,szépe,tfcd ,modellkedés,fotózás, 2007 nyár szépe, 2006 év arca, fonyód szépe