Általában a modellkedésről, a műfajokról:
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthető, hogy szinte minden lány fejében megfordul a gondolat, szeretne modell lenni, élvezni a rivaldafényt, sütkérezni a dicsőségben. Na igen, ez az, amit mindenki hisz, hogy ez az élet erről szól. Na ez súlyos tévedés, ha valaki szó szerint veszi.
Kezdjük ott, milyen jellegű modellkedésre adhatja valaki a fejét. Nézzük a különböző műfajokat:
- fashion: a klasszikus, avagy divatmodellkedés. Ez az, amire a legtöbben gondolnak, reflektorfényben lejteni a kifutókon, miközben celebrity hadak figyelnek rájuk és a legnagyobb divatházak ruhakölteményeiben zsebelik be a nekik kijáró tapsot, elismerést. Ez az, amit a TV-csatornákon látni, de azért emögött van néhány kellemetlenebb momentum is, amit nem nagyon mutatnak be a nagyközönségnek. Ahhoz, hogy valaki eljusson erre a szintre, rengeteget kell dolgoznia, és rendkívüli lemondásokkal is jár. Elóször is, a testi adottságoknak meg kell lenniük, különben a közelébe sem mehet a kifutónak az illető. Ez jellemzően legalább 172-178 cm-es magasságot jelent, és előírt maximális testsúlyt, amit szigorúan be is tartatnak. Ebből következően igencsak nem mindegy, hogy mit és mennyit ehet a modell. Persze, mindenki maga dönti el, hogy mi a fontos a számára. Akik világszinten bekerülnek ebbe az “élmezőnybe”, mind már kisgyermekként kezdték a modellkedést, gyakorlatilag feláldozva fiatalságukat, kamaszkorukat a karrier oltárán. Aki úgy érezné, hogy ez az ár sok érte, inkább ne is ábrándozzon ilyen pályafutásról, így is sokan érzik magukat kiégettnek, főként, ha nem sikerül a nagy álom, igazi szupermodellé válni. Mindenki kalkulálja bele a számításaiba, hogy nagyon keveseknek – millióból talán egynek – adatik meg ez, a legtöbben szürke eminenciásként dolgoznak.
- fotómodellkedés: ez a műfaj már sokkal “kényelmesebb”, nem fontos kisiskolásként megtanulni, életmódként elsajátítani. Természetesen nem elhanyagolható, hogy a modell itt is ügyeljen a külalakjára, de legalábbis nem indulnak eleve kirekesztettként az alacsonyabbak sem. A fontos az arányos testalkat, a lehetőleg hibáktól mentes bőr, és nem utolsósorban az a kisugárzás, amit a modell tud előidézni a róla készült képeken. Azt ugyanis nem lehet Photoshop-al megoldani… Nem úgy, mint a manapság oly divatos tetoválások eltüntetését, de ennek ellenére minden komoly szándékú modellkedni vágyót lebeszélünk róla, hogy televarrassa magát, mert ezzel borítékolhatóan egy rakás munkától fogja magát megfosztani a jövőben. Nem minden megrendelő elképzeléseibe fér bele egy nonfiguratív ábra pl. a deréktájon hátul, ami mostanában már körülbelül annyira különleges, mint a bézsszínű Trabant a nyolcvanas években… Nem beszélve róla, hogy egy rakás plusszmunkát okoz a fotósnak. A fotómodellkedések korban sincsenek olyan korlátai, mint a kifutós műfajnak, lehet később kezdeni, és igazából leginkább a külalak konzerválásán múlik, hogy meddig marad valaki keresett munkaerő.
- erotikus modellkedés: többnyire a fotómodellkedésből kerülnek át legtöbben ebbe a műfajba, legfőképpen a pénzkereseti lehetőségek miatt. Mivel némileg több bevállalósságot igényel, aminek folytán le is kell mondani a jövőben sok egyéb jellegű munkáról, általában többet is fizetnek érte. Ez rendjén is van így, mert a legtöbb esetben ez a pálya egyirányú utca… Az erotikus műfajon belül is több kategóriáról beszélhetünk, kezdve a művészi félakttól a kemény pornóig. A legkevésbé merész válfaja a már említett művészi akt, ahol többnyire a test ábrázolása a cél, esztétikai élmény létrehozása, nem a nemi izgalom kiváltása. A modellek igen gyakran nem is ismerhetőek fel, arcuk nem is látszik a képeken, vagy nem is teljesen meztelen. A erotikus modellkedés kitárulkozás tekintetében a zártlábas akttal folytatódik, ahol a modell már teljesen meztelen, de nincs terpesztés, a fotók viszonylag visszafogott stílusúak. A nem zártábas aktnál értelemszerűen már lényegesen merészebb képek készülnek, minden látszik a modellből, alkalmasint kimondottan provokatív jelleggel. Ezt követik a segédeszközzel készült fotók, amit a a solo-hard megnevezéssel találunk a szakzsargonban. Ennél vibrátor, dildo, egyéb tárgyak használatra kerülnek mind vaginálisan, mind análisan. A nem szóló munkák esetében beszélhetünk lány-lány (g/g) és fiú-lány (b/g) munkákról, azon belül is softcore és hardcore stílusban. Előbbinél nincs tényleges szex, azaz behatolás nem történik, a szereplők csak imitálják az aktust. A hardcore-nál természetesen már minden “élesben” megy, azaz igazi kemény pornóról beszélünk. Ezek után már a különböző extrémebb műfajok következnek, ki mekkora gruppenben és milyen felállásokban hajlandó dolgozni, illetve egyéb extremitásokat vállal-e? Ezek taglalásába itt most nem mennénk bele…
Egyéb rokon műfajok: Nem szabad megfeledkezni néhány hasonló műfajról, illetve olyan kapcsolódó szakmákról, mint pl. a hostesskedés, ami bár nem modellmunka egyáltalán, de főként a kevés munkalehetőség kapcsán gyakran, mint alternatív lehetőség adódik a modellek számára. Vannak kimondottan hajmodellek, az ő “szakterületük” a különböző szakkiállításokon történő modellkedés, ahol élő szobrokként prezentálják a hajstúdiók, mesterfodrászok elképzeléseit, munkáját. A jó hajanyagon kívül fontos tulajdonság náluk a türelem, a nyugodtság… Vannak fehérneműmodellek, akiknél nem elhanyagolható, hogy nem árt némi jó értelemben vett exhibicionizmus sem a szakterületükhöz, hiszen néha elég merész kreációkat kell bemutatniuk. Ez egyébként alapvetően fontos a modelleknél, hogy legalábbis szégyenlősek ne legyenek. A bemutattandó darabokat ugyanis nem ők választják ki, hanem megmondják nekik, hogy melyiket kell bemutatniuk, ugyanis ezért kapják a gázsijukat. Aki ezt nem így gondolja, nem fog sok divatbemutatón dolgozni. A hostesskedés, mint műfaj is egyre szerteágazóbb, ennek részleteibe nem mászunk bele itt, de ott is elmondható, hogy a multikban termékeket kínáló diákmunkától a luxuskategóriájú vendégkíséretig bezárólag sok lépcsőfok van, természetesen ezzel arányosan változó kereseti lehetőségekkel. Itt is mindennek megvan az ára többnyire…
Nagy vonalakban ennyi így hirtelen, csak, hogy egy rövid áttekintést adjunk róla a modellpályával ismerkedőknek, milyen területei vannak ennek a szakmának. További információk egyébkérdésekkel kapcsolatban sem maradhatnak ki természetesen, itt találjátok meg az egyéb témaköröket.








Legutóbbi hosszászólások