Powered by Max Banner Ads 

A Balatonicsajok modellportál testvéroldalunkon a Hónap modellje: Herman Mónika

Mónika a szaunában 200x200BCS: Amikor először találkoztunk élőben, éppen az Erotika Parádén aktmodellkedtél. Ez volt az első ilyen rendezvény, ahol voltál dolgozni?

HM: Nem,előtte is voltam már, a talán a 3. Parádé volt, amin dolgoztam, csak a korábbiakon még hostess-ként.

BCS: Milyennek láttad egyébként az Erotika Parádét? Milyenek voltak a látogatók, akiknek pózoltál?

HM: Érdekesek :) De kötődtek ott jó ismeretségek is, aminek nagyon örülök.

BCS: Az előzőből következően nem vagy túlzottan szégyenlős. Mindig is így volt, vagy kellett fejlesztened egy kicsit ezt a képességed? :)

HM: Nem, nem volt meg, és most sem mennék el egy nudista strandra :D

BCS: Ha már belevágtunk a közepébe, haladjunk visszafelé időrendben. Mióta aktozol? Hogy indult?

HM: Lassan 2 éve. Az indulás érdekes volt, egyik barátom készített rólam amatőr képeket és ezeket feltöltöttem az egyik modellportálra. Majd elkezdődtek a profibb fotózások, TFCD-k, stb… Utána pedig a munka felkérések. Soha nem gondoltam volna hogy eddig el fogok érni…

BCS: És mi volt az aktmodell praxisod előtt? Zeneiskola, munkahely, hogy indult a modellkedés nálad?


Tovább is van…

randitars 500x85 05 20091114093344
 Powered by Max Banner Ads 

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Pálinkó Eszter

2010 Hónap Modellje – Pálinkó Eszter

palinko eszter glamour modell 1121

Pálinkó Eszter

A vásárosdombói lány egyik élő példája annak, hogy megfelelő mentalitással és hozzá tartozó kitartással igenis lehet érvényesülni vidéki lányként is modellként. Ehhez persze kellett neki, hogy az elmúlt két évben annyit utazgasson, ingázzon, amennyivel egy autót gyakorlatilag le is strapált volna, de ennek ellenére egyrészt lediplomázott, dolgozott és kiépítette a modellpraxisát annyira, hogy mostanra már elegen keresik az egzisztenciája fenntartásához. Ezt főként azért hangsúlyozzuk, mert ha nagyon finoman akarunk fogalmazni, modellaspiránsokkal Dunát lehetne rekeszteni, de elenyésző részük az, aki ebben el is tud érni annyit, hogy megéljen belőle. Eszti ennek egy ellenpéldája, és talán sokak számára lehet iránymutató az ő hozzáállása, példája.
Tovább is van…

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Patonay Kata

patonay kata 681x1024A december havi hónap modellje Patonay Kata lett, köszönhetően sokéves rutinjának, megbízhatóságának, illetve ezekből fakadó jóhírének.

BCS: Kezdjük ott, modell vagy nem modell? Annak tartod magad, aki mást is dolgozik mellette, vagy a más munka mellett modellkedsz?

PK: Mivel jelenleg csak ebből élek, mondhatjuk, hogy modell. Nyáron felmondtam a cégnél, ahol dolgoztam és felköltöztem Budapestre.

BCS: Iskola után vagy közben tervezted, hogy főállású modell leszel? Milyennek láttad a medellkedés előtt ezt a világot? Változott a kép azóta?

PK: Igazándiból soha nem terveztem, hogy modellkedni fogok, véletlenül jött a lehetőség, és éltem vele… Épp emiatt sosem gondolkodtam azon, hogy milyen lehet a „modellvilág”.

BCS: Hogyan indult a modellkedésed? Te jelentkeztél ügynökséghez?
Tovább is van…

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Müller Fanny

Müller Fanny

Müller Fanny - Glamour

Új hónaphoz érkeztünk, ideje új hónap modelljét bemutatnunk. 2009 novemberében a választásunk Müller Fanny-ra esett, legfőképpen a róla látott, általa és mások által feltöltött képek alapján, de a tőle tapasztalt kommunikáció és stílus is sokat nyomott a latban, hogy ezt a titulust az ő nyakába akasszuk. Ezúttal vele készítettünk egy rövidke interjút, amiben mesél magáról, tapasztalatairól modellként, és ad teljesen kezdőknek bár megfogadásra mindenképpen érdemes tanácsot, tippet.

BCS: Nagyjából minden ilyen beszélgetés azzal szokott kezdődni, hogyan kezdted a modellkedést, stb… Essünk túl a tiszteletkörökön!

MF: Nem hiszem, hogy nagy újdonságot tudnék mondani, én is véletlenül csöppentem bele a dologba :) Egy barátnőm rávett kb. 7 évvel ezelőtt, hogy elkísérjem egy hostess- modell ügynökség casting-jára. Furcsán éreztem magam a sok csinos lány között az akkori sajátos alternatív stílusommal :) Aztán készítettek 1-2 képet, amiknek köszönhetően elkezdtem fotóstúdióknál, fotós iskoláknál modellkedni, ahol pedig megismerkedtem fotósokkal és referencia anyagot gyűjtöttem. Végül is azt hiszem, csak szerencsém volt.
Tovább is van…

A Girls' Club.hu: Az igazi csajok oldala - Igazi lányok és modellek, szépségversenyek és fotózási lehetőségek és információk kezdő modellek számára. TFCD modellfotózás, lehetőségek kezdő modelleknek vagy a modellkedés, fotózások iránt érdeklődőknek, elsősorban a dél-dunántúli régióból, Pécs és Baranya környékéről. Mail: info_kukac_girls-club_pont_hu

igazi lányok, csajok,girlsclub, girls-club,fotómodell,modellfotózás,szépségverseny,szépe,tfcd ,modellkedés,fotózás, 2007 nyár szépe, 2006 év arca, fonyód szépe