|
|
 BCS: Amikor először találkoztunk élőben, éppen az Erotika Parádén aktmodellkedtél. Ez volt az első ilyen rendezvény, ahol voltál dolgozni?
HM: Nem,előtte is voltam már, a talán a 3. Parádé volt, amin dolgoztam, csak a korábbiakon még hostess-ként.
BCS: Milyennek láttad egyébként az Erotika Parádét? Milyenek voltak a látogatók, akiknek pózoltál?
HM: Érdekesek De kötődtek ott jó ismeretségek is, aminek nagyon örülök.
BCS: Az előzőből következően nem vagy túlzottan szégyenlős. Mindig is így volt, vagy kellett fejlesztened egy kicsit ezt a képességed?
HM: Nem, nem volt meg, és most sem mennék el egy nudista strandra
BCS: Ha már belevágtunk a közepébe, haladjunk visszafelé időrendben. Mióta aktozol? Hogy indult?
HM: Lassan 2 éve. Az indulás érdekes volt, egyik barátom készített rólam amatőr képeket és ezeket feltöltöttem az egyik modellportálra. Majd elkezdődtek a profibb fotózások, TFCD-k, stb… Utána pedig a munka felkérések. Soha nem gondoltam volna hogy eddig el fogok érni…
BCS: És mi volt az aktmodell praxisod előtt? Zeneiskola, munkahely, hogy indult a modellkedés nálad?
Tovább is van…
 Vitai Niki - Sellye
Régi új arccal kezdjük az új évet, hiszen Nikivel már tavaly közöltünk egy sorozatot, bár most gyökeresen más jellegűt mutatunk be nektek. Az előző inkább volt egy igazán fashion hangulatú, talán már kicsit absztrakt avgy elvont is, míg ezúttal egy igazán nőies oldaláról mutatkozik be. Nyugodtan mondhatom úgy, nekünk is kicsit tátva maradt a szánk a belőle sugárzó erotika láttán, de aztán nem foglalkoztunk vele, a naplemente nem vár ránk… Szerencsére a sellyei fürdő termálvize nem hideg, így didergés nélkül, inkább felhevülve pózolgatott egészen addig, míg a nap beszüntette azt a kellemes aranyozást a hajkoronájában, mert inkább lement a szomszédos házak mögé.Már legutóbb is dicshimnuszokat zengtünk róla, most sem tudunk mást, így inkább hallgatunk és megnézzük a képeket újra, ismét.
Tovább is van…
2010 Hónap Modellje – Pálinkó Eszter
 Pálinkó Eszter
A vásárosdombói lány egyik élő példája annak, hogy megfelelő mentalitással és hozzá tartozó kitartással igenis lehet érvényesülni vidéki lányként is modellként. Ehhez persze kellett neki, hogy az elmúlt két évben annyit utazgasson, ingázzon, amennyivel egy autót gyakorlatilag le is strapált volna, de ennek ellenére egyrészt lediplomázott, dolgozott és kiépítette a modellpraxisát annyira, hogy mostanra már elegen keresik az egzisztenciája fenntartásához. Ezt főként azért hangsúlyozzuk, mert ha nagyon finoman akarunk fogalmazni, modellaspiránsokkal Dunát lehetne rekeszteni, de elenyésző részük az, aki ebben el is tud érni annyit, hogy megéljen belőle. Eszti ennek egy ellenpéldája, és talán sokak számára lehet iránymutató az ő hozzáállása, példája. Tovább is van…
 Pálinkó Eszter - Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élménypark nászutas lakosztálya
Úgy tűnik, idén Pálinkó Esztivel, alias Peppvével, már csak wellness komplexumokban dolgozunk együtt. Először Sikondán töltöttünk el egy napot, most pedig már a második sorozatot mutatjuk be a bikali Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élményparkban készült fotósorozatok közül. A konkrét helyszín ráadásul a nászutas lakosztály volt, pedig komoly szándékaink ellenére sem vettük nőül Esztit. Első alkalommal egyből letámadta a baldachinos ágyat, most szerényen csak a borosszekrényen, a mellett pózolgatott, nem annyira konzervatív fehérneműben. Mi szóltunk neki, hogy a bugyi átlátszó, de hiába… 
Tovább is van…
  Müller Fanny - Glamour
Új hónaphoz érkeztünk, ideje új hónap modelljét bemutatnunk. 2009 novemberében a választásunk Müller Fanny-ra esett, legfőképpen a róla látott, általa és mások által feltöltött képek alapján, de a tőle tapasztalt kommunikáció és stílus is sokat nyomott a latban, hogy ezt a titulust az ő nyakába akasszuk. Ezúttal vele készítettünk egy rövidke interjút, amiben mesél magáról, tapasztalatairól modellként, és ad teljesen kezdőknek bár megfogadásra mindenképpen érdemes tanácsot, tippet.
BCS: Nagyjából minden ilyen beszélgetés azzal szokott kezdődni, hogyan kezdted a modellkedést, stb… Essünk túl a tiszteletkörökön!
MF: Nem hiszem, hogy nagy újdonságot tudnék mondani, én is véletlenül csöppentem bele a dologba Egy barátnőm rávett kb. 7 évvel ezelőtt, hogy elkísérjem egy hostess- modell ügynökség casting-jára. Furcsán éreztem magam a sok csinos lány között az akkori sajátos alternatív stílusommal Aztán készítettek 1-2 képet, amiknek köszönhetően elkezdtem fotóstúdióknál, fotós iskoláknál modellkedni, ahol pedig megismerkedtem fotósokkal és referencia anyagot gyűjtöttem. Végül is azt hiszem, csak szerencsém volt. Tovább is van…
|
|
Legutóbbi hosszászólások