Powered by Max Banner Ads 

Lapozz vissza is kicsit!


 Powered by Max Banner Ads 

A Balatonicsajok modellportál testvéroldalunkon a Hónap modellje: Herman Mónika

BCS: Amikor először találkoztunk élőben, éppen az Erotika Parádén aktmodellkedtél. Ez volt az első ilyen rendezvény, ahol voltál dolgozni?

HM: Nem,előtte is voltam már, a talán a 3. Parádé volt, amin dolgoztam, csak a korábbiakon még hostess-ként.

BCS: Milyennek láttad egyébként az Erotika Parádét? Milyenek voltak a látogatók, akiknek pózoltál?

HM: Érdekesek :) De kötődtek ott jó ismeretségek is, aminek nagyon örülök.

BCS: Az előzőből következően nem vagy túlzottan szégyenlős. Mindig is így volt, vagy kellett fejlesztened egy kicsit ezt a képességed? :)

HM: Nem, nem volt meg, és most sem mennék el egy nudista strandra :D

BCS: Ha már belevágtunk a közepébe, haladjunk visszafelé időrendben. Mióta aktozol? Hogy indult?

HM: Lassan 2 éve. Az indulás érdekes volt, egyik barátom készített rólam amatőr képeket és ezeket feltöltöttem az egyik modellportálra. Majd elkezdődtek a profibb fotózások, TFCD-k, stb… Utána pedig a munka felkérések. Soha nem gondoltam volna hogy eddig el fogok érni…

BCS: És mi volt az aktmodell praxisod előtt? Zeneiskola, munkahely, hogy indult a modellkedés nálad?


Tovább is van…

  • Share/Bookmark

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Pálinkó Eszter

2010 Hónap Modellje – Pálinkó Eszter

palinko-eszter-glamour-modell-112

Pálinkó Eszter

A vásárosdombói lány egyik élő példája annak, hogy megfelelő mentalitással és hozzá tartozó kitartással igenis lehet érvényesülni vidéki lányként is modellként. Ehhez persze kellett neki, hogy az elmúlt két évben annyit utazgasson, ingázzon, amennyivel egy autót gyakorlatilag le is strapált volna, de ennek ellenére egyrészt lediplomázott, dolgozott és kiépítette a modellpraxisát annyira, hogy mostanra már elegen keresik az egzisztenciája fenntartásához. Ezt főként azért hangsúlyozzuk, mert ha nagyon finoman akarunk fogalmazni, modellaspiránsokkal Dunát lehetne rekeszteni, de elenyésző részük az, aki ebben el is tud érni annyit, hogy megéljen belőle. Eszti ennek egy ellenpéldája, és talán sokak számára lehet iránymutató az ő hozzáállása, példája.
Tovább is van…


 Powered by Max Banner Ads 
  • Share/Bookmark

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Patonay Kata

patonay-kataA december havi hónap modellje Patonay Kata lett, köszönhetően sokéves rutinjának, megbízhatóságának, illetve ezekből fakadó jóhírének.

BCS: Kezdjük ott, modell vagy nem modell? Annak tartod magad, aki mást is dolgozik mellette, vagy a más munka mellett modellkedsz?

PK: Mivel jelenleg csak ebből élek, mondhatjuk, hogy modell. Nyáron felmondtam a cégnél, ahol dolgoztam és felköltöztem Budapestre.

BCS: Iskola után vagy közben tervezted, hogy főállású modell leszel? Milyennek láttad a medellkedés előtt ezt a világot? Változott a kép azóta?

PK: Igazándiból soha nem terveztem, hogy modellkedni fogok, véletlenül jött a lehetőség, és éltem vele… Épp emiatt sosem gondolkodtam azon, hogy milyen lehet a „modellvilág”.

BCS: Hogyan indult a modellkedésed? Te jelentkeztél ügynökséghez?
Tovább is van…


 Powered by Max Banner Ads 
  • Share/Bookmark

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Müller Fanny

Müller Fanny

Müller Fanny - Glamour

Új hónaphoz érkeztünk, ideje új hónap modelljét bemutatnunk. 2009 novemberében a választásunk Müller Fanny-ra esett, legfőképpen a róla látott, általa és mások által feltöltött képek alapján, de a tőle tapasztalt kommunikáció és stílus is sokat nyomott a latban, hogy ezt a titulust az ő nyakába akasszuk. Ezúttal vele készítettünk egy rövidke interjút, amiben mesél magáról, tapasztalatairól modellként, és ad teljesen kezdőknek bár megfogadásra mindenképpen érdemes tanácsot, tippet.

BCS: Nagyjából minden ilyen beszélgetés azzal szokott kezdődni, hogyan kezdted a modellkedést, stb… Essünk túl a tiszteletkörökön!

MF: Nem hiszem, hogy nagy újdonságot tudnék mondani, én is véletlenül csöppentem bele a dologba :) Egy barátnőm rávett kb. 7 évvel ezelőtt, hogy elkísérjem egy hostess- modell ügynökség casting-jára. Furcsán éreztem magam a sok csinos lány között az akkori sajátos alternatív stílusommal :) Aztán készítettek 1-2 képet, amiknek köszönhetően elkezdtem fotóstúdióknál, fotós iskoláknál modellkedni, ahol pedig megismerkedtem fotósokkal és referencia anyagot gyűjtöttem. Végül is azt hiszem, csak szerencsém volt.
Tovább is van…

  • Share/Bookmark

A Balatonicsajok testvéroldalunkon a hónap modellje: Ender Diána

enderdia_1Első epizódját adjuk közre ezzel a cikkünkkel egy remélhetőleg hosszú sorozatnak, amelynek keretében testvéroldalunkkal a Balatonicsajok közösségi portállal karöltve minden hónapban bemutatunk valakit, aki valamilyen produkciójával (ez lehet a feltöltött képe vagy akár aktivitása is az oldalon) kitűnt valamiért. Első körben Ender Dianára esett a választás, elsősorban azon képek alapján, amiket eddig láttunk róla, de közrejátszott döntésünkben az a kommunikáció is, amit ezek taglalásakor tapasztaltunk tőle. Minden bizonnyal fogjátok még őt látni nálunk is a jövőben!

BCS: Dia, nemrég tűntél fel az oldalon, és kapásból bezsebeltél az egyik képeddel egy Nap Képe „díjat”. A modellszakmába is így törtél be?

ED: Ez így nem teljesen igaz.:) A modellszakmával egyik barátnőm révén kerültem kapcsolatba, úgy 3-4 évvel ezelőtt. Éppen egy buliba készülődtünk náluk, amikor észrevettem egy modellügynökség hirdetését a neten. Elolvastuk a feltételeket, rábeszéltem a lányt, és el is küldött pár fotót magáról. Jó bulinak tűnt:) Nem sokkal később megcsináltatta a portfolióját, engem pedig poénból megkért, hogy legyek a menedzsere:D
Szóval, akkor még nem is gondoltam volna, hogy egyszer nem csak a háttérből fogom figyelni az eseményeket, hiszen nem sok esélyt láttam rá akkoriban.Elég gátlásos voltam, és az a több, mint 15 kg súlyfelesleg sem vált előnyömre… Később saját módszerrel sikerült lefogynom, újra volt önbizalmam, és rájöttem, hogy ki kell próbálni mindent, amit akarunk. Nem akarok olyan dolog miatt sajnálkozni később, amit a jelenben elszalasztottam, pedig megvolt rá a lehetőségem.
Igazából 2009-ben kezdtem el a modellkedést komolyabban, nemrég készült el a portfolióm. Ahhoz képest, hogy nem vagyok “régi motoros” a szakmában, már viszonylag sok fotóssal dolgoztam együtt, több TFCD-fotózáson is részt vettem.Van olyan ,akivel már többször fotóztunk, és folyamatosan új koncepciókon törjük a fejünket. Legutóbb pin-up stílusban alkottunk, ami azért nem feltétlenül egyszerű dolog.

Tovább is van…


 Powered by Max Banner Ads 
  • Share/Bookmark
A Girls' Club.hu: Az igazi csajok oldala - Igazi lányok és modellek, szépségversenyek és fotózási lehetőségek és információk kezdő modellek számára. TFCD modellfotózás, lehetőségek kezdő modelleknek vagy a modellkedés, fotózások iránt érdeklődőknek, elsősorban a dél-dunántúli régióból, Pécs és Baranya környékéről. Mail: info_kukac_girls-club_pont_hu

igazi lányok, csajok, girlsclub, girls-club, fotómodell, modellfotózás, szépségverseny, szépe, tfcd , modellkedés, fotózás, 2007 nyár szépe, 2006 év arca, fonyód szépe