|
A fotózásokat követő mintegy háromhetes szavazásra fordított időszakot követően végre lezajlott a The Contest 2009 fináléja is a Color Cafe-ban. A tradíciókkal szakítva nem teljesen hagyományos menetrend szerint zajlott a döntő, ahogy a verseny korábbi etapjai sem.A lányoknak nem kellett se fürdőruhában, se népviseletben koreográfia szerint többször felvonulni, ellenben nagyobb figyelmet kapott az a terület, ahol az emberi vonásaik voltak jobban megfigyelhetőek. Ez alatt értjük azt, hogy természetesen a mozgásukat és fellépésüket is pontozta a zsűri, és egy néhány perces beszélgetés erejéig mindenkinél górcső alá került a kommunikációs készsége. Ennek során a lányoktól korábban saját maguk által összeállított információs csomagocska alapján kérdezgettünk, lehetőleg kerülve a sablonos témákat, mert mindenkiről tudjuk, hogy “szeret táncolni és a barátaival lenni”… 
Tovább is van…
 Elkészültek végre a videoklipek és a galériák, innentől rajtatok múlik, hogy ki nyer a lányok közül! Szavazni a Nightinfo-n tudtok, regisztráció szükséges hozzá. Klikk ide!
 Gyócsi Bernadett |
 Horváth Alexandra |
 Horváth Barbara |
 Nevedel Mónika |
 Pálinkó Eszter |
 Peres Diána |
 Somlyai Zsanett |
 Stoff Anita |
 Szabó Henriette |
 Varga Éva |
 Tímár Judit |
 Wiener Szandra |
*Video:the contest 2009 szépségverseny – varga Évi
|
Tovább is van…

*Video:the contest 2009 szépségverseny – tímár judit
|
Tovább is van…
*Video:the contest 2009 szépségverseny – taray krisztina
|
Tovább is van…

| Henivel sajnos nem készült videó, ezért vele egy riportot közlünk le itt hamarosan. |
*Video:the contest 2009 szépségverseny – stoff anita
|
Tovább is van…

*Video:the contest 2009 szépségverseny – somlyai zsanett
|
Tovább is van…
*Video:the contest 2009 szépségverseny – peres diána
|
Tovább is van…
|
Szexi csajok, párok és srácok várnak!
Keress és foglalj olcsó szállást online!

Balatonrooms.com - Szállásfoglalás felsőfokon. Hotelek, apartmanok, egyéb szálláshelyek ajánlatai egész Magyarországon online térképes keresővel.
|
Legutóbbi hosszászólások