Lehetőségekről – amit várhatsz a szakmától

Megpróbáljuk vázolni, hogy milyen lehetőségekkel kecsegtet ez a szakma: mert sokan nem biztos, hogy reálisan látják ezt, pedig jobb, ha tisztában vannak néhány dologgal.

Budapest kontra vidék: Ne legyenek illúziói senkinek, minden jelentősebb munka a fővárosban van az esetek túlnyomó részében, tehát nem árt, ha valaki szeret utazgatni… Természetesen rengeteg vidéki modellügynökség is létezik, de azért arra ne számítson senki, hogy általuk meg tud keresni annyi pénzt, amiből meg tud élni. Ennek okainak taglalásába nagyon nem mennénk bele, legyen elég annyi, hogy józan paraszti ésszel is belátható, ha van minden Budapesten (márpedig, mint mondtuk, minden ott van), akkor nem nagyon van értelme egy többnyire nehezen és lassan megközelíthető vidéki városkába menni dolgoznia egy produkciónak sem, hacsak nem kimondottan az a célja. Ebből kifolyólag marad a lehetőség, és a modell utazik Budapestre az esetek többségében. Ez igaz a casting-ekre is, szóval jelentős költségekkel és időráfordítással járhat a munka a vidéki modelleknek.

Amikor bejelentkezik egy modell bármelyik ügynökséghez is, kitölt egy jelentkezési lapot is, amelyben felsorolásra kerül, hogy milyen jellegű munkákat vállal el. Természetesen, minél sokoldalúbb, de mondhatjuk úgy is, hogy minél bevállalósabb valaki, annál több lehetősége adódik. Tudomásul kell venni, nemigen fognak senkinek könyörögni semmiért, amikor ilyen túlkínálat van modellekből. Sőt, igyekeznek ezzel sokan visszaélni. Ez ügynökségek esetében általában olyan diszkréten történik, hogy miután a modell regisztrált, portfoliót készíttetett – mert az ügynökség másképp nem regisztrálja egyébként – egy rakás pénzért, nem nagyon kap munkát jó ideig. Amikor egy idő elteltével felveti, hogy ebből nem tud megélni, és nem ezért fizetett egy rakás pénzt a “nyilván nélkülözhetetlen” portfolióért, az esetek többségében felbukkannak egyéb lehetőségek is, amelyek viszont kicsit több bevállalósságot igényelnek. Aztán van, aki elfogadja, és van, aki nem. Gyakori a hostesskedés és a modelkedés párhuzamosan történő művelése is. Előbbinél ugyanúgy lehet számítani felajánlásokra, amelyek a tehetősebb ügyfelek extra kiszolgálására szoktat vonatkozni. Ezt hívják többnyire kísérőszolgálatnak, vagy escort-nak. Nem feltétlen kell ennek szex-el társulnia, de azért az esetek jelentős részében erre megy ki a játék. Mindazonáltal, nem kell teljesen sötéten látni a lehetőségeket, csupán érdemes tisztában lenni a modellekre váró dolgokkal.

A modellek nagy részénél általában a fehérneműs munka a határ, annál többet kevesebben vállalnak be, legalábbis úgy, hogy annak nyoma maradjon a későbbiekben. Ezen határon meg lehet maradni belül, de az esetek nagyobbik hányadában nem kell számítani sok munkára vagy kiugró jövedelemre. Hazai viszonylatban ez amolyan hobbimodellkedés szinten marad, vagyis a modellek jó esetben megkeresik vele azt a pénzt, amit elköltöttek magukra (edzés, szolárium, kozmetikus, stb…), a casting-ekre járásra, előképzésre (tanfolyam, portfolió, stb…). Leggyakrabban bevásárló központokban, szórakozóhelyeken, rendezvényeken lesz alkalmuk fellépni divatshow-k alkalmával, ritkábban beesik egy-egy reklámfotózás, hostesskedés vagy hasonló felkérés. Hangsúlyozzuk, ez a nagy többségre igaz, de akadnak mindig kirívó esetek, akik kivételek révén erősítik a szabályt. Az ő esetükben általában külföldi érvényesülésről beszélhetünk elsősorban, itthon nemigen fizetik meg a modelleket, pontosabban nincs meg az a fizetőképes réteg, aki el tudná tartani ezt az iparágat. Ebből következően, aki nagy érvényesülni akar ilyen téren, minél fiatalabb korban igyekezzen eljutni Párizsba, Milánóba, New York-ba vagy valamelyik divatfővárosba. Az sem mindig leányálom, de legalább normálisabban lehet vele keresni, és a lehetőségek főként a később is hasznosítható kapcsolatrendszer kiépítésére összehasonlíthatatlanul jobbak.

A másik, konkrét pénzkereseti lehetőségeket kínáló műfaj az erotikus modellkedés, ami elég széles skálán mozog, a művészi akttól a kemény pornóig bezárólag. Manapság már ez sem olyan jól fizető ágazat, mint volt akár csak tíz éve, de azért még mindig lényegesen jobban lehet keresni vele, mint egy divatbemutatóval negyedévente. Nyilván, minél keményebbet vállal ezen belül valaki, úgy emelkednek a gázsik is általában. Azt azonban mindneki mérlegelje, hogy a későbbi életében mennyire fog esetleg gondot okozni egy róla előkerülő fotósorozat vagy filmjelenet. Nem mindegy természetesen, hogy egy igényesen kivitelezett akt munkáról van szó, vagy egy gruppenszex jelenetről. Az olyan nevetséges ígéreteknek pedig senki ne dőljön be, hogy nem fog megjelenni a felvétel Magyarországon, tehát titokban fog maradni. Ami egyszer az internetre felkerül, az menthetetlenül nyilvánossá válik, mégha fizetős oldalon van is, és a magyar IP-címekről elvileg nem elérhető is az oldal. Más oldalakra is fel fog kerülni, onnan pedig már minden rokon, ismerős, illetve “jóakaró” hozzájuthat, aki borítékolhatóan nem fogja titokban tartani.

Lehet, kicsit borúlátónak tűnik mindez, de még mindig több hasznotok lesz az elolvasottakból, mint a sok maszlagból és mézesmadzagként tálalt ígéretől, amelyeket fogtok hallani valószínűeg.